Előszó
Részlet a könyvből:
A strandon egy autóra hívták fel a figyelmemet. Az autó akkora volt, mint egy falusi parasztház. A fürdőkabinok közt állott. Gazdája azt híresztelte magáról, hogy ő az Új Ember. Délben, mikor a homokból visszabújt otthonába, felkerestem őt.
- Az új emberhez van szerencsém?
Némán biccentett a fejével és barátságos kézmozdulattal a közelben álló székre mutatott.
- Szabad tudnom, miért hiszi, hogy ön az új ember?
Egész hosszában kiegyenesedett. Végigmértem őt, de nem észleltem rajta semmi különöset. Finom nyersselyemruhát viselt, amely egy darabból volt szabva, mint a motorbiciklisták és csatornatisztogatók munkaöltönye. A derekát öv szorította össze, ami enyhítette a ruha groteszkségét, mert megadta a testnek azt a formát, melyet a kabát-nadrágos embernél megszoktunk.
Mosolyogva jegyeztem meg:
- Ruha teszi az embert, de nem az új embert.
- Tudom, tudom... De a ruháimmal is jelezni akarom, hogy más vagyok, mint a többi... És ez az autó, amelyben lakom ...
- Diogenes igazán új embere volt korának, pedig csak egy hordóban lakott. És még Diogenest is csak különcnek tartották, de nem új embernek. Az egyéniségéről, gondolkozásmódjáról, világszemléletéről mondjon valamit, mert az új embernek a lelkületében és nem a külsőségekben kell különbözni a régi embertől.
- Idealista vagyok.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal