Tibi, a "mentsvár" hőse

Előszó

Részlet a könyvből:

Számtanóra volt. A fiúk feszült figyelemmel hajoltak füzeteik fölé. A táblánál Rózsa Laci állt és verejtékezve kínlódott egy számtanpéldával. Az egész osztály lélegzetfojtva ült helyén és mély sóhajokkal adott hálát a jó Istennek, hogy nem őrá került a sor a tanár úr noteszében. Rózsa Laci rossz „számtanista" volt s ha őt szólították a táblához, az egész osztály előre remegett. Ilyenkor a tanár úr mindig felmérgesedett s a következő felelőnek ugyancsak ügyesnek kellett lennie, hogy megmentse az osztály becsületét, mert a tanár úr ha dühös lett, diák legyen a talpán, aki a feladott példákat megoldja.
A törtekkel dolgoztak most a fiúk s szegény Rózsa Lacinak ez sehogysem akart belemenni a fejecskéjébe. Ebben a veszedelmes hangulatban három erélyes kopogtatás hallatszott kívülről az osztályajtón.
- Szabad, - szólt pattogva Vas Pál, a számtantanár.
Tóni bácsi, a portás lépett be, hóna alatt a nagy fekete körözőkönyvvel. A körözőkönyvben az igazgató úr üzeneteit hozták a diákok tudomására. Ilyenkor a tanítás öt-tíz percre mindig megszakadt. Érthető tehát, hogy most is, mikor Tóni bácsit meglátták a fiúk, boldogan sóhajtottak fel. Tóni bácsi volt a drukkoló „diákurak" mentőangyala. Ha ő belépett az osztályba, mindenki tudta, hogy vége a felelésnek, vége a levegőben cikázó szekundahadseregnek.
Tóni bácsi tisztelettudóan levette a kalapját és átnyújtotta a nagy könyvet Vas tanár úrnak. A tanár úr először magában olvasta át az igazgatói üzenetet.
Tóni bácsi nagyokat kacsintott a kíváncsi fiúkra, akik igyekeztek néma kézjelekkel és csalhatatlan arcfintorokkal megtudni, mit rejt magában a titokzatos fekete könyv. Vissza