Előszó
Rámkomorulnak szegények,
mert jobb a ruhám s a színe szép még,
tán gyűlölnek is, mert nem vicsorog ki
hangjaival bendőmből az éhség.
Szemükre húzzák a szürke sipkát,
de sötét fényeik alóla...
Tovább
Előszó
Rámkomorulnak szegények,
mert jobb a ruhám s a színe szép még,
tán gyűlölnek is, mert nem vicsorog ki
hangjaival bendőmből az éhség.
Szemükre húzzák a szürke sipkát,
de sötét fényeik alóla kitüzelnek:
te úr vagy, de nálam a viskó
kövein kényért üvölt a gyermek.
Asszonyom foszlott, mint rongy ruhája,
gálája is nagyságák régi rongya,
magamnak lám, az állam is borostás,
így tép az élet üszke, gondja;
ökölbe rándul hát az izmom,
szeretnék az arcodba belevágni,
kiömlő véreden keresztül
nagy kérdéseimbe belelátni.
Igy füstölögnek a szegények,
sötét szemük vizsgálva méreget
s én szólnék: testvéretek vagyok én is,
a ti kínotok s a ti véretek;
adjátok ide szemetek feketéjét,
hadd békítsem fiatalosra,
adjátok ide szívetek fekélyét,
kicsókolom majd újra pirosra.
Vissza