Vörösmarty Mihály válogatott művei III. (töredék)

Előszó

A HOLDVILÁG

Három árva deák mendegélt egykor este szép holdvilágnál a téres országúton. Pukovai posztóból készült kék nadrágjok, hogy az iskolák kezdetéig külszíne ne kopjék, ki vala fordítva, a dolmány azonképen; csak láb és fej marada némineműképen födetlenül, noha boglya gyanánt emelkedő rőt hajók, melyből két parányi szem s a nem épen legszeplőtelenebb arc buvának elő, teli mértékben megérdemelheté a fejfödél, sőt kalpag nevezetet, hacsak azon kis bőrkét, mely sapka korában valaha elég hegyesen állhatott, de most az idő súlya alatt meglapulva s aszú fige gyanánt összezsugorodva, fejők búbján a világnak minden módijai ellen csúfolódni látszott, hacsak, mondom, ezen rendes kis jószágot nem akarjuk, mintegy boldog emlékezetből, még ma is sapkának nevezni; másfelől az a természetes kordován lábok fején, mely már szinte fénylett a feketeség miatt, bizonyosan kophatatlanabb vala minden kecske-, szamár-, szarvasbőr csizmánál; de szoros értelemben vett csizma csakugyan nem vala lábaikon. - Ily csodálatos szürkén ballagának a sima fehér uton, s egy sem volt közöttök, ki legalább is püspök nem akart volna lenni a pálya végével, de egyszersmind oly szívbeli készülettel edzette fel magát, hogy a legalábbvaló kapuőri hivatal több, mint kielégítő ok lehete megnyugovására, ha a kegyetlen végzet fölebb nem engedé csúszni. Ezen megtörhetetlen hősei a sorsnak, ha egyetlen ellenségüket, az éhséget, meggyőzheték, oly vígan valának, mint a jókedv maga. Ilyenkor a földet legalább is paradicsomnak nézték, s mivel rajta semmijök sem volt, oly egyenlőséget találának mindenütt s oly szabadon s függetlenül barangoltak ide s tova, hogy sokszor éppen e határtalan szabadságból el nem tudák magokat határozni, merre ne menjenek inkább, holott mindenfelé mehetének. Mondók, hogy egyetlen ellenségük az éhség volt, de mi hatalmas és hódíthatatlan ellenség volt ez, még azt mondani kell. Vissza