Vörösmarty Mihály/Munkácsy Mihály

Előszó

Részlet a könyvből:
Az első eminens.

Ki ne ismerné azt a fölséges verset, amely úgy cseng a magyar ember szívében, mint valami zengő, égbeszálló imádság? Amely megeleveníti előttünk a múltak nagyszerű jeleneteit, az ősök dicső alakjait, akik e hazát erős karral szerezték, erős karral fönntartották? S amely fölemeli szivünket a jövendő felé, amikor egy jobb kor derül a hazára? Nem magyar ember, akinek a lelke nem telik meg áhítattal ez igék hallatára:

Hazádnak rendületlenül,
Légy híve, óh magyar.
Bölcsőd ez s majdan sírod is
Mely ápol s eltakar.

A nagyvilágon e kívül,
Nincsen számodra hely
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned s halnod kell...

Ennek a gyönyörű versnek, a magyar nép imádságának a költője volt Vörösmarty Mihály, akit száz esztendővel ezelőtt adott a nemzetnek a magyarok Istene. 1800 deczember 1-én Puszta-Nyéken született a költő, Fehérmegyében, amelynek síkjain a honalapító ősök paripái száguldoztak s amelynek fővárosa, Székesfehérvár, ősi koronázó helye volt nemzetünknek, síri pihenője árpádházi királyainknak.
Puszta-Nyéken volt Nádasdy Mihály gróf gazdasága s a gróf gazdatisztje volt Vörösmarty Mihály, a Szózat írójának édes apja. Szűk, régi, rozoga volt a házikó, amiben laktak, de az ócska roskatag tető alatt a megelégedés tanyázott, mint valami vén, kiszáradó, villámhasogatott törzs tövében a nevető ibolya. Vissza