Előszó
Részlet a könyvből:
Első felvonás.
(Zágony háza.)
Szilágy és Jolán.
Jolán. Hiába, kedves, mely ház ajtaját
Keményszívű fukarság zárta el,
Annak csak egy, csak gyémánt kulcsa van.
Fáj mondanom; de agg apám szive
Egy illyen ház, mely mostohán lezár
Minden szerencsét, melynek küszöbén
Reményeink bájtükre megtörik,
S ezer darabban rémeket mutat:
Mind bús jövendőnk gyászos képeit.
Hiába vínod őt lágy kérelemmel.
Az csak haragját rögzi ellened;
Hiában a jövendő napjait
Fel-felruháznod új reményeiddel:
Csak megvetését nyerted általa.
Kincs, kincs az, melylyel ébred, álmodik,
S megfoghatatlan szomjában felejti.
Hogy háza ekkép vég ínségre jut.
Így tölt el vágyban évet év után,
S tatárnak inkább, mint értéktelennek
Szegény Jolánt od' adták volna már.
Ha szíve rajta megszakadna is.
Szilágy. A mit busítót és gonoszt tudál,
Elmondtad; immár azt hagyd értenem,
S világosan: mit kelljen tenni most.
Vagy inkább, mit kivánsz, hogy én tegyek;
Mert így maradnom nem lehet - pokol!
Vissza