Csongor és Tünde

Előszó

Részlet:

ELSŐ FELVONÁS.
(Kert.)
(Középett magányosan virágzó tündérfa , Mirigy kötözve ül. Csongor jő.)

CSONGOR. Minden országot bejártam, minden messze tartományt,
S aki álmaimban él,
A dicsőt, az égi szépet
Semmi földön nem találtam.
Most mint elkapott levél,
Kit süvöltve hord a szél,
Nyugtalan vagyok magamban,
Örömemben, bánatomban,
S lelkem vágy szárnyára kél.
Ah, de mit látok? középen
Ott egy almatő virít.
Csillag, gyöngy és földi ágból,
Három ellenző világból,
Új jelenség, új csoda.
S aki ott kötözve ül,
A gonosz, kaján anyó.
Nénje tán a vén időnek. Mint leláncolt fergeteg
Zsémbel és zúg; mit jelent ez?
Vissza

Fülszöveg

„A magyar költői nyelvnek legszebb diadala e mű" - állapította meg a Csongor és Tündé-ről Beöthy Zsolt, harminc évvel Petőfi halála után, három évvel Arany halála előtt, s e megállapítást éppen az időpont teszi kivételes jelentőségűvé és súlyúvá. Hiszen a Csongor és Tünde megjelenése óta (1831) üstökösjárás volt a magyar irodalom egén: a népies nemzeti irodalom aranykora ragyogott föl, s, íme, az irodalmi kritika - előbb Gyulai, utána Beöthy - még mindig Vörösmarty e drámai költeményének nyújtotta a magyar költői nyelv pálmáját.
De mintha ez a ragyogóan szép költői nyelv egyben tehertétel is lett volna a Csongor és Tünde értékelése során. Akik lelkesedve állapították meg, hogy milyen csodálatos magasságokba emelkedett Vörösmarty drámai költeményének a nyelve, ha összevetjük Gyergyai Albertnek Argirus királyfiról szóló széphistóriájával, mintha egy kis csalódást éreztek volna: miért nem lendül a Csongor és Tünde más vonatkozásban - a mese szövése, bonyolítása, kereksége tekintetében is - olyan fellegjáró magasságokba, mint a nyelv, a verselés.
Nincs igaza ennek az inkább sejtetett, mint kimondott vádnak. Végre is: Gyergyai Argirus királyfija - kétségkívül ez adta a legerősebb ösztönzést Vörösmartynak a Csongor és Tünde megírására - tulajdonképpen annak az olasz irodalomnak a termése volt, amely már akkor átélte a toscanai dicsőséges nekiiramlást (Dante, Petrarca, Boccaccio) - sőt alighanem a XVI. századbeli aranykorszakot is - s így ez a széphistória a szó szoros értelmében modern irodalmi alkotás volt még a Gyergyai meg-megzökkenő fordításában is. Nem érdemtelenül adták ki ezt a fordítást 35 kiadásban, s nem ok nélkül forog még ma is a „ponyván".
De ettől függetlenül is: Csongor és Tünde nemcsak a költői nyelv virtuozitása révén tartozik a Vörösmarty legsikerültebb művei közé, hanem a költői felöltöztetés egyéb szépségeivel is. Az olasz széphistória egyszerű szövésű, durva szálai a Vörösmarty kezén csipkefinomságúakká és szépségűekké nemesednek, s az Argirus királyfi szórakoztató történetének hús- és véralakjai, s vaskos realitásai pedig szimbólumokká nőnek, s szublimálódnak. A műnek „tanulsága" is jellemző. Mert ez nem tudákos, józan, erkölcsi oktatás, hanem mély és költői bizonyságtétel az eszményi szerelem egetvívó és végül is diadalmas volta mellett.
Valóban: a Csongor és Tündének nem kell szégyenkeznie, mikor shakespeari példányképével, A szentivánéji álom-mal mérjük össze.
Ady Lajos. Vissza