Előszó
Részlet a könyvből:
A nagy költők, írók, művészek élete hasonlít a nagy folyamokhoz, a mik a tengerbe ömlenek. A hol erednek, még apró hegyi források, a mik kicsiségük miatt alig keltenek figyelmet. De minél tovább haladnak, annál nagyobbra nőnek s az ember csodálattal bámul hatalmas hullámaikra, kivált, ha ismeri a forrásukat is.
Így van ez a nagy emberekkel is. Míg ki nem nőnek a hétköznapiság köréből, míg szellemük fénye át nem tör az ismeretlenség ködén, senki sem sejtheti, hogy milyen isteni szikra szunnyad a lelkükben. Ezért van aztán, hogy a kiket a költészet, vagy művészet múzsája örök életre csókolt, azoknak többnyire homályba vész a gyermekkoruk s csak egy pár jelentéktelen epizód az mindössze, a mit életíróik följegyezhetnek róluk.
A nagy emberek múltját, szellemök fejlődésének folyamatát csak attól a percztől szokták kutatni, a mikor már a lángelme kibontja szárnyait, hogy dicsőségének híre átrepüljön az egész világon.
Így volt az Vörösmartyval, sőt Petőfivel is, bár az ő szüleinek élete sokkal mozgalmasabb volt, mint az öreg Vörösmarty házaspáré.
Vörösmarty Mihály 1800. deczember 1-én született Pusztanyéken s mivel katholikus volt, nem protestáns szülőfalujában, hanem a közeli Nadapon keresztelték meg. Apja Mihály, gróf Nádasdy Mihály nyéki gazdatisztje, anyja Csáthy Anna.
A költő komoly, határozott egyéniségét, mélyen gondolkozó természetét édes atyjától, daltermő lelkét anyjától örökölte. A rózsás arczú, vidám kedélyű, nótakedvelő asszony példás anya és hitves volt, a mellett kitűnő gazdasszony s igazi jóltevője a községnek, a melynek a lakossága minden ügyes-bajos dolgában hozzá fordúlt; betegségükben házi gyógyszerekkel látta el őket, a szegényeket segítette, a bajba jutottakat vigasztalta és jó tanácsokat adott nekik. De épp ezért nem gyűjthetett vagyont a jólelkű nemzetes asszony s a mikor később szükségbe jutott, nem volt, a ki segítsen rajta.
Vissza