Greta Garbo alakításai

Előszó

Részlet:
Greta Garbo (Greta Lovisa Gustavsson Stockholmban született, 1905-ben. Egyszerű emberek gyermeke, családja röviddel születése előtt költözött a svéd fővárosba. Már kamaszkorában kenyérkeresővé vált, előbb fodrászatot tanult, majd áruházi eladóként dolgozott. A filmszínészi pályához az a véletlen epizód segítette, hogy arról az áruházról, melynek alkalmazottja volt, reklámfilmet készítettek. Mivel gyermekkorától vonzotta a színi pálya, most ezt a belső vágyat, immár nagyobb elszántsággal igyekezett realizálni. Erik Petschler rendező 1922-ben a Csavargó Péter című filmben epizódszereppel bízta meg, s ugyanakkor az ambíciózus fiatal lány a Stockholmi Drámai Színház színészképző stúdiójában tanulmányait is megkezdte. A filmszínészi karrier felé vezető úton Mauritz Stiller neves svéd filmrendező indította el, amikor Selma Lagerlöf Gösta Berling című regényéből készített filmjében Elizabet alakjának megformálását rábízta. Stiller ezután tanítókén, barátként kísérte felfedezettjét Berlinbe, majd Hollywoodba, 1924-25-ben. Amikor a svéd rendező visszatért Európába, Greta Garbot teljes filmszínészi vértezetben, az egyéniség sztárrá formálhatóságának kísértései között hagyta Hollywoodban.
Típus és egyéniség
Greta Garbo egyénisége harmonikus belső tartással rendelkezett. A századelőtől divatos "emancipált nő" személyiség típusát képviselte. Az önállóság, a dolgokkal szemben kialakított áttekintő fölény, a lelki jóság, emelkedettség és kívülállás voltak ennek a típusnak legjellemzőbb jegyei. Garbo (spanyolul: bájos, amely kifejező nevet Mauritz Stillertől kapta) valójában mai szemmel is szép és nőies, de úgy, hogy mindenekelőtt a korabeli elképzeléseknek felelt meg. Sőt - a lényéből áradó biztonsággal és híres szomorúsága mögött derűvel - nemcsak megtestesíti, hanem saját képére is formája ezt az emancipált nőideált. Büszke tartású, kissé fiúsan szögletes, orra határozott vonalú. Szája dacosan ívelt, és szögleteiben legtöbbször valami ironikus mosoly búvik meg, ez általában csak akkor tűnik el, amikor a szerelem felülkerekedő érzésében oldódó Garbot látjuk. Ilyenkor aztán nagy, mély szemeiből is kivesznek a villámok, nézése rajongóvá, bársonyossá válik. A Balázs Béla által olyan érzékletesen, szemléletesen megrajzolt Garbo-jellemzés az "ellenzéki szépségről" azt emeli ki, hogy Garbo egyénisége átragyogta valamennyi szerepét: elfogadta a kívülálló ember hideg tartózkodásának pózát, majd az érzelmi fellobbanások ellágyult, szinte elvesztette ezt a tartást. Szerepeiben rendszerint csalódás várt reá, a nagy feloldódásokat a kiábrándultság követte. És ekkor Garbo ismét önmaga, már nem a színész, átéleti velünk az elembertelenedett körülmények adta valóságot és megérteti, elhiteti velünk, hogy a polgári világban az önzés erősebb, mint az igaz érzelmek. Vissza