Vörös és fekete

Előszó

Henry BEYLE élete - ahogy titkos feljegyzéseiből, memoárjaiból és leveleiből a „kis igaz tények" kritikai fényénél elénk rajzolódik - a legizgalmasabb Stendhal-regény. Valóság és képzelet csodálatos szövevénye. Tele van különös meglepetésekkel, váratlan fordulatokkal, meghökkentő ellentmondásokkal. Merő realitás és merő romantika. Fantasztikus, szabálytalan sokszöghöz hasonlít, amelynek mindegyik csúcsa egyszerre ellenkező véglet felé mutat. Olyan ez a nyugtalan és nyughatatlan, kalandos élet, mint ő maga: sohasem egészen azonos önmagával. Hőse egy önmaga útvesztőiben eltévedt, valósággal „elveszett" ember, aki szakadatlanul saját elvesztett-magát keresi, az önmegfigyelésnek és önelemzésnek, a lelki élveboncolásnak szinte mániáig fajult, példátlan szenvedélyével, anélkül, hogy igazában megnyugtató eredményt érne el. Ötvenéves fejjel visszatekintve elmúlt életére, az Egotista emlékeiben rezignáltan veti fel a kérdést: vajjon boldog vagy boldogtalan, vidám vagy szomorú, bátor vagy gyáva volt-e? - s a felelettel adós marad. Milyen beszédes itt ez a hallgatás. Többet árul el minden őszinteséggel kérkedő, gyanúsan bőbeszédű vallomásnál. Valérynak tökéletesen igaza van: Stendhalról nem lehet eleget mondani. Megismerését és megértését talán épp az a szerencsés körülmény gátolja, hogy túlságosan sokat tudunk róla. S ez a paradoxon nemcsak illik hozzá, hanem találó is. Csakugyan a lényeget fejezi ki. Vissza

Fülszöveg

Stendhal jelentéktelen kis porosz város. De a mult század harmincas éveiben álnevei mellé álnévül választja nevét egy író: Henri Beyle. Ez az író már nem fiatal ember. Későn kezd írni; eddig csak kóborolt, bejárta Napoleon hadserege nyomán fél Európát, Milánóban, majd Párizsban él. Negyvennyolc éves, amikor megírja első regényét. A regény címe: Vörös és fekete. Kora nem érti meg, ő maga azonban szilárdan hisz erejében: tudja, hogy megelőzte korát és megjósolja, hogy a nyolcvanas években fölfedezik majd és világhírű lesz. A jóslat be is teljesült. Ma mint a mult század egyik legnagyobb íróját tartjuk számon. Gőgös, nehezen megközelíthető egyéniség, különc és lángelme. Az volt a célja, hogy olyan szárazon írjon, amilyen száraz egy törvénykönyv, - és olyan izgalmasan írt, hogy könyveit nem lehet letenni. Megfigyelései hátborzongatóan pontosak. Hősei emberfölötti emberek, évtizedekkel Nietscze előtt. És mind az író szószólói: önmaguk akarnak lenni, vad akarattal, acsarkodva és gátlástalanul, akár a Vörös és fekete világhírű hőse, Julien Sorel. Tudatosság és szenvedély egyesül benne, mint ahogyan az íróban is az első modern analitikus a kiábrándult romantikussal. De az ő elemzéseiben még nem vész el a mese: történeteiben a pikareszk kalandregény lenyűgöző izgalma robog. Vissza