Voltak és vannak

Előszó

Pestszentlőrinc és Pestszentimre képzőművészei összetartozásának eredete és múltja a homályba vész. A kiindulópont tehát önkényes, a szerző emlékeihez, és 1994-1995 fordulójához kötődik, amikor olyan politikusok kerültek a helyi önkormányzat testületébe, akiknek az alkotói együvé tartozásnak ez a különös állapota felkeltette az érdeklődését. Fél év sem telt el, és létrejött egy kollektív műterem, és az első, lelkes, közös kiállítás a főváros volt katonai kiegészítő parancsnoksága által birtokolt, aztán kiürített, lelakott villában, a Gyöngyvirág utca 6-8. szám alatt. Fél év sem telt el és létrejött a kerületi Művészeti Egyesület, megszervezték az első nemzetközi képzőművészeti alkotótábort. A hatalmas, gyönyörű villakert, az öreg, kopott épület azóta is a művészek otthona, s bár az alkotók ki-kicserélődtek, a műhelyek ma is működnek, a munka szünet nélkül folyik. Az alkotás azonban nem csak itt, másutt sem állt meg. Ki egyedül, ki alkalmi közösségben, vagy a művelődési házakhoz kötődő képzőművész körökben teszi a dolgát és gazdagítja a településrész vizuális arculatát, formálja lakói ízlését. Hosszú évek óta 4-5 (olykor több) helyen van folyamatosan kiállítás, ami annál felemelőbb, mert igazi, kiállítóteremnek készült galéria nincs nálunk. Erről a gazdag képzőművészeti életről el sem tudjuk képzelni, hogy ne legyen. Mindenki tesz hozzá valamint a magáéból. Az alkotók - profik és amatőrök, növendékek és mesterek - a népművelők, a pedagógusok, a közönség, és a helyi politikum is. Utóbbi szerepe sajnos nem elhanyagolható. Sajnos, mondom, mert magán mecenatúra nincs, vagy alig van. Az elmúlt tíz évben az önkormányzat volt az első számú megrendelő és szervező tényező intézményei, pályázatai, támogatásai által. Belső terek szépültek meg, ízléses emléktáblák, szobrok sorozata talált teret magának a kerületben. Mégis azt mondom, hogy maga az élet teremti és élteti az új és régi kapcsolatokat, amelyek laza, változó, de azért lassan bővülő formában szövik hálóikat a település szerte ágazó részei között, sőt azon túl is. Ez a nyitottság kétirányú. Befogadó és kitárulkozó. Befogadó budapesti, vagy távolabb lakó, netán határainkon túlról érkező művészek, ötletek, stílusok, látásmódok, de rendezvények, szervezeti formák iránt is. A régi Ferihegyi Galérián sok nemzetközi körútra menő kiállítás állt meg néhány hétre a kerület és az ország légikapujában. Rendszeres a vendégjárás a művelődési házak kiállítótermeiben. Egyre sikeresebb Ifjúsági Művészeti Fesztiválunk fővárosi ifjúsági képzőművészeti találkozója a Kondor Béla Közösségi Ház szervezésében. A kitárulkozás is természetes része életünknek. Számba sem igen lehet venni, hogy a kerületi művészek, vagy a kerületben készült művek merre, hány helyen ékesítik környezetüket idehaza és külföldön egyaránt. Ebből a kitárulkozásból hiányzott a legfontosabb, a fentebb említett együvé tartozás, a közösség több évtizedes meglétének a felmutatása. Hiányzott az alkotások értékének, magas művészi színvonalának reprezentálása, önmagunk és mások előtt egyaránt. Vissza