Volt egyszer egy udvar

Előszó

Hol a világ vége? Az a szellemi alakzat, melyet erdélyi irodalom néven ismerünk, s mely saját puszta létezésére éppoly joggal lehet büszke, mint művészi teljesítményeire, ma már éppoly kényszerek miatt tudja földrajzi határain túl alkotóinak egy részét, amilyen kényszerek létrehozták és megtartották egyéni arculatát. Az erdélyi irodalom sem a maga helyén, sem szétszórattatásában, sem régen, sem most nem irodalmi ügy, hanem a vállalásé, és a szellemiségé. Egyik keservesen hosszú, jelentős szakaszában, a diktatúra évei alatt volt ereje kialakítani azt a nyelvezetet, melyen olvasóival a tiltások ellenére szót érthetett. Hosszú várakozásra-reménykedésre (túlélésre) rendezkedett be, és a tiltott tények helyett többnyire metaforákat használt a sorskérdések felvetésére. A maga nemében zárt alakzat volt, így védte autonómiáját. Ebbe az irodalmi világba érkezett be, 1978-ban Molnár H. Lajos egy rendhagyó könyvvel. És akkor átmentem a tűzön a címe, és a resicai kohászokról szól, akiket éveken át pszichológusként önszorgalomból faggatott munkaidő után. Sok baja lett Molnár H. Lajosnak a vékony kötetbe szerkesztett bőséges látlelete miatt, mert az sehogy se kvadrált a román diktatúra diktálta szép képpel ,,az acél fellegváráról". De lett sikere is, irodalmilag. Molnár H. Lajostól semmi sem áll távolabb az irodalmiságnál, szerencsére. Éppen csak, amúgy mellékesen stílusbravúrt művelt hőseit beszéltetve, illetve megírva. Mert azért, amennyire valóságosak, annyira a saját teremtményei is azok. Vissza

Fülszöveg

Molnár H. Lajos riporter, szépíró, középkorú és marosvásárhelyi, illetve szolnoki. Minden jelzője fontos. Éppen azt írja meg emlékezésében: hogy az ember, bármely ember egyszer csak fontossá válhat saját maga számára, noha nem felejti, sőt felidézi az összes többieket, akik közé született, és saját távoli, ifjúkori, tékozló, naiv, bár nem ártatlan lényét. Hivatásából fakadóan Molnár H. Lajos embereket faggatott, most pedig saját magával teszi ezt. Gyerekkorát vetíti ki: a börtönfallal szomszédos udvart, mely lehet, hogy maga a kerítés mögé zárt világ, mostohákkal, kis zsarnokságokkal a totális közepette, és ahova ő boldogan vagy csalódottan mindig visszatér. Ma lehet, hogy csak, az álmaiban talál utat oda, ahova kényszer lökte vagy a szeretet vonta régen. Ettől szép a történet. Attól, hogy visszarévedve sem hazudik, szépítve legalább, hanem ragaszkodik a valósághoz, amelyből menekült, s amelyet több könyvbe beleírt. (Ez a kötet elnyerte a kolozsvári székhelyű Erdélyi Szépmíves céh regénypályázatát.) Vissza