Gyulai Pál emlékezete

Előszó

Részlet a könyvből:
Mint földjét a koronázó dombba, irodalmunkba folyvást elküldte tehetségeit az ország minden vidéke. Nálunk nem is ragaszkodtak szűkebb hazájok hagyományaihoz és jellegéhez, mint a franciáknál a Provence; rokonizlés és irány sem kapcsolta össze őket, mint a németeknél a sváb iskolát, hanem beleolvadtak a magyar irodalom egységébe. csak Erdély szépíróin érzik a bérces ország levegője, azokon is, akik az egész nemzetnek írnak, mint Jósika és Kemény. Erdély zivataros multját idézik fel, mely fölött tragikai árnyak borongnak; tájait festik; alakjaik lelkén, szenvedélyein, mint gyűlölködésein, valami zordon erő érzik, hasonlóan a székely népballadákhoz; költői nyelvökön különös zamat. Belőlük Erdély lelke szól, hol szivósabb az emlékezet, éberebb a történeti nyomok emléke s az érdeklődés a közélet iránt, ami mind a hosszú különállás alatt fejlett ki. Ez irodalom a mult század harmincas éveinek derekán Jósika regényeivel az egész ország közönségét meghódította; utóbb, a negyvenes évek végén, egy politikai eszme fordította Erdély felé a szíveket: az Unió vágya. Irodalom és politika ismét egymás nyomában jártak. Államférfiak és költők a két ország egyesüléséért lelkesültek, velök az egész ifjúság a Királyhágón innen és túl. E mozgalomban Gyulai Pál a kolozsvári ifjuság vezérre. Ekkor adja ki első hazafias verseit, közös kötetben Szász Károlylyal és Mentovich-csal, összeolvasztva az irodalmi lelkesülést a politikaival. Már ekkor túl volt első írói kisérletein, s gróf Bethlen János házánál, mint nevelő, megismerte Erdély vezéralakjait.
E kezdet jellemzi a későbbi férfiút, kiben állandó maradt az érdeklődés a közélet iránt, s az írót, aki egyik jellegzetes tagja azon írói seregnek, mely Erdélyből indul el, de az egész országnak munkálkodik. Vissza