Fülszöveg
„Amellett, hogy a szerző ebben a krónikában hiteles és bizonyítékokkal alátámasztott leírását adta a jugoszláv kommunisták harcának a szegedi börtönben 1941 és 1945 között, összegyűjtötte és közreadta a börtönbe hurcolt 752 kommunista. ifjúkommimista és hazafi alapvető személyi adatait is. Ezáltal mind-ezideig ez a legalaposabban megírt börtönkrónika vajdasági szerző tollából."
(A vajdasági harcosszövetség 1976 évi jelentéséből)
„Ezekből a feljegyzésekből kiviláglik még egy jelenség, amit a szerző külön is hangsúlyoz, nevezetesen az, hogy a népfelszabadító mozgalomban részt vettek minden itt élő nemzet és nemzetiség fiai. Ennek folytán a könyv lapjain az együvé tartozás, a tcslvériség-egység sok szép megnyilatkozásával találko-zunk, abban az időben, amikor ez a legnehezebb volt, amikor ezért börtön vagy halál járt. Vladislav Rotbart könyve, sok egyéb mellett, ezért is számíthat a magyar olvasóközönség figyelmére is."
(Kalapis Zoltán, Magyar Szó, 1976. X. 16.)
„Rotbart László a...
Tovább

„Rotbart László a szemtanú emlékeit alapos levéltári kutatásokkal szembesítette és hitelesítette. Fölkutatta az írásos anyagokat, közli hasonmásban a kivégzettek törzslapjait, számos fényképet is róluk, a Csillagról. Jellegzetes alakokat villant föl, foglyokét és foglárokét egyaránt, érdekes és megrendítő emberi mozzanatokat. Olyat pl., hogy Pavel Kardelis a kivégzésére Rotbart fehér ingében ment, mert az övé gyatra volt, de mielőtt a szemét bekötötték volna, levetette az inget, átadta őreinek, hogy küldjék vissza Rotbartnak
A könyvből a Tiszatáj 1970-ben két részletet már közölt. Reméljük, hamarosan az egész könyv magyarul is olvasható lesz."
(Péter László, Délmagyarország, Szeged, 1976. XI. 16.)
„Nincs róla tudomásom. hogy bárki ilyen kimerítő ismertetőt adott volna azokról a személyekről, harcosokról, akik a népfelszabadító háború alatt a börtönben tevékenykedtek, mint azt a Ne feledd el régi barátod írója tette. Vladislav Rotbartnak sokévi munka után sikerült, rövid életrajzok formájában, bemutatni 752 harcost, feltüntetve nevüket, foglalkozásukat, születésük >
idejét és helyét, részvételüket a népfel- \
szabadító mozgalomban, mennyi időre ítélték el őket. mikor kerültek a Csillagbörtönbe és mi lett további sorsuk.
A népfelszabadító harcokról írva, mindannyian igyekeztünk minél több adatot gyűjteni, de Vladislav Rotbart ebben a legmesszebb jutott.
A Bácskáról szóló történelemben és irodalomban egyaránt újat, értékeset nyújtott és meggyőződésem, hogy nagy felelősséggel és lelkiismeretességgel írt könyv Rotbarté. Ajánlom mindenkinek, nemcsak a Csillagbörtönben sínylődő rabokra és az elmúlt háborús évekre való visszaemlékezés miatt, hanem azért is, mert partizándalt pengetnek ezeken a húrokon. Dalt, mely bátorságot önt a csüggedőkbe és talpra állít a roham előtt!
A Ne feledd el régi barátod nevelő jelentősége vitathatatlan és általa nemcsak az idősebbek, de a legfiatalabb olvasók is nem mindennapi értékes olvasmányhoz jutnak."
(Milenko Beljanski, Üzenet, 1976 december)
Vissza