Vizvári Mariska szakácskönyve

Előszó

Milyen legyen a jó gazdasszony? - kérdezik tőlem. Nehéz kérdés ez nagyon; erről bajos disszertációt írni. Ez csak úgy "jön". Már akinek. Akinek viszont nem "jön", annak hiába magyarázzák! Aki jó gazdasszonynak születik, az éppen úgy van a háztartás vezetésével, mint a pacsirta az énekléssel. Tudja, anélkül hogy tanulná. Aki pedig nem született rá, azt éppen olyan hiábavaló tanítani erre, mint a ludat a trillázásra. És ne nevessenek ki a hasonlatér! Mert a jó gazdasszonynak igenis olyannak kell lenni, mint a pacsirtának. Koránkelőnek, frissnek, ébernek és mindenekfelett vidámnak, zengő, dalos szavúnak.
Lehet elképzelni valami szörnyűbbet, senyvesztőbbet, elsavanyítóbbat, mint azt az asszonyt, aki mindig panaszkodik? Hol a drágaságra, hol a sok munkára, hol a sok gondjára, hol az egészségére, amit a háztartás vezetése tönkretesz?! Egy-egy nap végén - úgy érzi a család, hogy őt ette meg vacsorára - ami bizony megfekszi a jobbizlésű ember gyomrát.
Hiszen kifordult az asztalnál ülő családtagok szájából még a legjobbízű falat is, mikor állandóan azt hallja, hogy milyen drágaság van a vásárcsarnokokban és hogy mennyit kellett alkudni, míg tíz fillért le lehetett csípni az árból és hogy mégis mennyi a deficit.
Mikor egy csésze feketekávé mellett, étkezés után - ahelyett, hogy vidám vagy érdekes témákkal igyekeznék kiverni hozzátartozói fejéből a hétköznapi, szürke, kellemetlen eseményeket - azzal üdíti őket desszertképpen, hogy mennyit dolgozott, mennyit mérgelődött és hogy mindez mennyit árt neki?
Van, aki minden felvarrandó gombért, kimosandó kesztyűért, vagy a családtagokhoz váratlanul érkező vendégek kiszolgálásáért mártírnak játssza ki magát.
Ezek a nők utáltatják meg családjukkal az otthont és kergetik el őket belőle. Nincs szörnyűbb átok, mint a mosolytalan, rideg otthon.
Tudok egy esetet, mikor egy igazán jóravaló ember, aki imádta a családját, akkor kapta meg az impulzust, hogy elváljon a feleségétől és egy másik asszonyt vegyen el, amikor ez magától észrevette, hogy leszakadt a férfi télikabátjának akasztója és mosolyogva varrta fel.
És a legfőbb átok: a „pedáns" háziasszony! Jujj!! Vissza