Vízöntő I-II.

Előszó

Részlet:
"A világ úgy csukódott be Utnapistim előtt, mint egy álmatagon forgatott könyv É-kur híres könyvtárban. Legalább ez jutott eszébe, amikor csodálkozva dörzsölte szemét egy hajnalon "Hogyan?- gondolta megütődve.- Tán nem lép fel Samas, a hős, a Világ Kapujának küszöbén?" Kilépkedett szobájából az emeleten körbefutó nyilt tornácra s szétnézett. Samas, a hős átlépte ugyan a Világ Küszöbét, de fénye nem ragyogott. Szürke homály feküdte meg a várost, mintha finom, tapinhatatlan hamu szitált volna..." Vissza

Fülszöveg

Ura és irányítója-e az ember a történelemnek? Kozmikus erők szabják-e meg sorsát, vagy a saját szabad akarata? Ösztönei mentik-e meg, vagy az emberi értelem? Lassú "fejlődés" alakítja-e, vagy világkatasztrófák robbanásszerű lökései? Őrzi-e még az ősi isteni kinyilatkoztatást, vagy örökre elveszítette? Ezek a kérdések foglalkoztatják Kodolányi Jánost új nagy művében, a Vízöntőben.
Mesét ír, de modern mesét; amelyben öszefonódik őstörténet, biológia, kultúrtörténet, csillagászattan, fizika és vallástudomány. A Földet még óriáspáfrányok és zsúrlók borítják, a mocsarakban szauruszok és őskígyók henyélnek. Az égboltozaton még nem sugárzik a Hold. De ezt a történelemelőtti mesebeli világot már benépesíti az Ember, s mágikus erőfeszítései nyomán bástyákkal körülvett városok, óriási templomok, tornyok és gátak emelkednek. A mese hősei valóságos örök emberek, az író könnyed vidámsággal, hol voltaire-i gúnnyal, hol meleg részvéttel, hol költészettel formálta meg őket. Tragikus helyzeteik megnevettetnek, mulatságos tetteik szívfacsarók. A dialektikus ábrázolás nagy próbája ez a mű.
Kodolányi János régóta - ama tragikus március óta - nem szólalt meg. Új műve gyökeresen más, mint az eddigiek. Hogyan látja az ember és a történelem, az ember és a társadalom viszonyát? Miképpen ítél háború és béke, forradalom és fejlődés, szabadság és rabszolgaság, egyéni akarat és végzet kérdéseiben?
Nem ítél, csak szemlél és játszik. A játék igazsága, az igazság játéka a Vízöntő. Vissza