Vízen, sínen, két- és négy keréken

Előszó

Magyarország útjai már a honfoglalást követő időben meglehetősen forgalmasak voltak. Vándorkedvű őseink, kik a csillagok után tájékozódva bekalandozták Itália és Európa nagy részét, idehaza is gyakran úton voltak szálláshelyeik között. Az utat lóháton tették meg. A lovasok mellet az utakon ormótlan nehéz szekerek is haladtak. Honfoglaláskor a szekerek segítségével szállították az élelmiszert, az asszonyokat, betegeket, elaggottakat. A kalandozó harcosokat is a málhavivő szekerek sokasága kísérte. Szekerekre az itthoni békés életben is nagy szükség volt, mivel a vásárokra szekerekkel szállították az árucikkeket. így fuvarozták Erdélyből Szegeden keresztül a sót az ország különböző részeibe. „Már a fejedelmek életében is élénk életet éltek az utak... a vásárok megszaporodtak... megjelentek az utakon a zarándokok és a búcsújárók seregei, a keresztes hadak, ...az egyházi jobbágyok élelmiszereket fuvaroztak a kolostorokba... Garamszentbenedekre Hódmezővásárhelyről a kenyeret, a bort meg a halat az Úr 1075-ik esztendejében. "
A rómaiak pompás útjait csaknem teljesen elsodorta a népvándorlás vihara. A nagy hozzáértéssel épített 3-5 méter széles, feldomborított kőutaknak csak nyomai maradtak meg. Nem voltak egyebek keréknyomoknál, jól-rosszul letaposott barázdáknál. Hóolvadáskor, esőzéskor a legtöbb út teljesen járhatatlan volt. [1. kép]
„Az utak egyedüli ápolás főleg csak abban állott, hogy néha kődarabokkal, vagy földdel kevert gallyak hányattak bele lazán és rendetlenül, a több lábnyi mélységű szántatlan gödrök és kátyúkba, ami által az amúgy is járhatatlan út még borzasztóbb állapotba került. Nem csoda tehát, hogy a kivált nedves időben útnak indult társzekerek a veszélyes helyeken vagy felborultak, vagy tengelyt törtek Vagy lovastul elsüllyedtek a feneketlen mocsárba." Vissza