Vizek vándora

Fülszöveg

Nem-horgász barátaim nyájasan, megértően, elnézően olykor megkérdik tőlem, a regényírótól: "Ugye mikor ott ülsz a vízparton, és várod a kapást, közben a regényed következő fejezetén gondolkodsz?" Nem, amíg ott ülök a vízparton és várom a kapást, nem az irodalom szippant magába, hanem a halfogás, a víz, a széljárás, a hullámverés, a víz színén mutatkozó láthatatlan írás, „mint, aki vízre ír", hogy Keatset idézzem, bár arra a vízre, amely ott van szemem előtt, nem egy óriási költő ír, hanem vízimolnárkák, szétfreccsenő snecik, csattanó pontyugrás, a sodrás vagy a szél változékony hullámai, napfény a felhős ég tükörképe. De ne legyünk túl líraiak: mindez egy zárt világ és ez a zárt világ az én világom. Azért ülök ott a botok mellett, figyelem az úszót, a kapásjelzőt, várom, hogy az egyik bukdozni kezdjen vagy visszaessen, ha a hal felém hozza a fenekező szereléket. Van-e elég tapasztalat és értelem bennem, hogy felfedezzem, merre jár a ponty, melyik csökben húzódik meg a süllő, a mélyvizet kell-e keresnem mondjuk tavasszal vagy éppen a sekélyet? Próbára teszem a tudományomat - és persze a szerencsémet. És amikor, remegő térdekkel, a merítőhálóba terelem a szép pontyot, akkor úgy érzem, jól horgásztam és a szerencse is kegyeibe fogadott.
Ehhez talán csak az az öröm hasonlítható, mikor újra elmesélhetem, felidézhetem az élményt. Barátoknak, élőszóban és ismeretlen horgásztársaknak ebben a kötetben. Vissza