Előszó
Életem őszén, de még jobban már a telén (91 éves vagyok) belső kényszer ösztönöz "Hajnali fények" című könyvem megírására, kiadására.
Azok a gondolatok, célok, tervek, törekvések, kritikák,...
Tovább
Előszó
Életem őszén, de még jobban már a telén (91 éves vagyok) belső kényszer ösztönöz "Hajnali fények" című könyvem megírására, kiadására.
Azok a gondolatok, célok, tervek, törekvések, kritikák, amelyeket a könyv tartalmaz - meggyőződésem szerint - nemcsak bennem, hanem minden gondolkodó, családját, hazáját szerető, az emberiség jövőjéért is felelős emberben is fel-felvillannak. Ezeket a sugarakat kell szaporítani, erősíteni, hogy fénycsóva legyen belőle. Csak ennek a világnál találhatunk arra az útra, melyet elvesztettünk. Ő a megtestesült Istenember, Jézus Krisztus, nélküle nincs igaz hit: nélküle nincs önzetlen szeretet.
E kettő nélkül az ember nem ember, hanem eltorzult, ösztönös lény, aki nemcsak másnak árt, hanem saját magát is tönkreteszi.
A kereszténység harmadik, hazánk második évezredének kezdetén a könyvet nagy szeretettel ajánlom mindenkinek, aki emberséges ember akar lenni, sőt ennél is több: Isten gyermeke.
Én is vallom, amit a nagy Dante megírt: "magadra vess, ha homályban maradnál, mert nem engedi láttatni a hamis kép, amit látnál, ha ahhoz nem tapadnál".
Budapest, 2000.
Vitéz P. Faddy Othmár
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal