Harctéri naplóm

Előszó

Ez a napló nem kitalálás. Kinn írtam a harctéren a háború első napjától az utolsóig, nem egyszer a tüzelő puskák között. Mikor a helyzet mást nem engedett, egy tábori lapra jegyeztem fel az egyes harcmozzanatok stb. idejét, és azokból mihelyt lehetett, napjában többször is, de legalább minden este vagy másnap reggel zsebkönyvecskémbe írtam a napi eseményeket, benyomásaimat. Csak rövid távirati stílusban, melyben pár szó néha nagy események vázát örökítette meg. Van ilyen könyvecském több mint egy tucat.
Magamnak írtam, minden különösebb cél nélkül, azért, hogy meglegyen. Vagy hogy más is hasznát vehesse majd? Leírtam, hogy milyennek láttam és éreztem a háborút, miként viharzott el az felettünk kint a fronton és idehaza. Miként hatottak ránk a kis és nagy események, hogy éltünk bennük, hogy gondolkoztunk róluk. Az igazat írom mindenütt, úgy ahogy volt, őszintén, nem szépítve s a nehezét se hallgatva el. Hogy a sok rosszat sokszor hogy követte a jó? Kiki milyen szemüveget tesz fel, úgy lát; fekete üvegen sötétnek látszik maga a világító nap is. De minek a fekete üveg, mikor a háború arra is megtaníthat, hogy az egyén a közérdeknek miként rendelje alá magát. Mert nem az egyes ember él, hanem a nemzet. Annak érdeke az egyesével igen sokszor ellenkezik, s az önfeláldozás nem is erény, hanem csak kötelesség. Azt írom le, ahogy az emberek között, gyakran a vonalban átéltem a háborút nemcsak mint század- és zászlóalj-, hanem mint ezredparancsnok is. Tapasztalataimból akarom megmutatni, hogy nem is az embert érhető veszedelem és borzalom volt a legsúlyosabb, hanem az egészet érhető s a helyzetet veszélyeztethető eshetőség súlya, a felelősség érzése. Vissza