Előszó
E könyv megírásakor nem a memoár irodalmat kívántam szaporítani, de példát szerettem volna nyújtani a fiatalságnak, miszerint erős hittel, vasakarattal, s az élet végtelen szeretetével el lehet...
Tovább
Előszó
E könyv megírásakor nem a memoár irodalmat kívántam szaporítani, de példát szerettem volna nyújtani a fiatalságnak, miszerint erős hittel, vasakarattal, s az élet végtelen szeretetével el lehet érni céljainkat, és el lehet viselni a kegyetlen sorscsapásokat is. Szeretném, ha könyvem olvasói megértenék, hogy a pénzsóvárgás, az örömök mindenáron való keresése, s a mindenáron való meggazdagodás nem visz közelebb a boldogsághoz, mert bizonyított, hogy a szenvedés, a küzdelmes élet acélossá edzi az embereket, míg a Sors kegyeltjei - a mindent megkapók, puhányok - életuntak, és nem értik, hogy mi hiányzik az életükből.
Nem állítom, hogy az aszkéta életmód az egyedüli üdvözítő, de a homo sapiens legyőzi az akadályokat, s kiverekszi magának a szükséges anyagiakat, s legyőz minden akadályt, bajt, borút, ha úgy akarja. Az ember azért lett óriás, mert mindenek felett győzedelmeskedni tudott. Ahhoz, hogy ezt mi is meg tudjuk tenni, tökéletesíteni kell lelki harmóniánkat, mely nem más, mint az önismeret és a gondolat szabadsága.
Egész életemben törekedtem az ideális életvitelre, melynek vezérelvei a szeretet, a megértés, a kompromisszumkészség és a jóság. Ha erre rácáfol néha a regényem, szolgáljon mentségemül, hogy én is csak ember vagyok, akiben a jó és a rossz is együtt találtatik, s a jó nálam sem tudta mindig legyőzni a rosszabbik énemet. Állítom ugyanis, hogy legalább kétfajta ember lakozik mindenkiben, de van, akiben több is.
Vissza