Előszó
Kisgyerekként órákig eljátszottam a tükör előtt, tanulmányozva mozgásomat, arcomat, önmagamat, majd ugyanezt folytattam az állóvizek tükrében. Iskolás koromban megértettem, hogy a tükör jó...
Tovább
Előszó
Kisgyerekként órákig eljátszottam a tükör előtt, tanulmányozva mozgásomat, arcomat, önmagamat, majd ugyanezt folytattam az állóvizek tükrében. Iskolás koromban megértettem, hogy a tükör jó fényvisszaverő képességgel bíró felület, ami elég sima ahhoz, hogy a visszavert fénysugarakból kép keletkezzen, és a visszaverődés valamint az átlátszóság hat a keletkezett kép fényességére és színére. A tükör ómagyar-türk nyelven egyfajta visszatérést sugalmaz, míg latin neve a speculum, amiből a „spekulálás" kifejezésünk származik, amely a régi magyar nyelvben a tudományos gondolkodást, vizsgálódást jelentette.
Az ókori Kárpát-medencében használt első tükör voltaképpen fényesre csiszolt ezüstlemez volt, ami a levegővel érintkezve hamar oxidálódott és fokozatosan elhomályosodott. Szent Pál Szeretethimnusza figyelmeztet arra, hogy „tükör által homályosan látunk." Régmúltunkban a tükör a lelket jelképezte, és a mítoszok szerint vele a lelket csapdába lehetett csalni, és a tükörben tartani. A titánok így ejtették csapdába Dionüszosz lelkét, de Narkisszosz a saját tükörképébe szeretett bele. Egyiptomban a tükör és az élet szavak megegyeztek, ugyanezért a kelta nőket tükrükkel együtt temették el. A középkori és a reneszánsz művészetben a Bölcsesség, illetve gyakran az Erény megszemélyesített alakját is általában tükörrel a kezében ábrázolták, mert a szem erejét minden belenézéskor felerősíti. Ezért a tudósok mindig tükröt tettek maguk elé írás közben.
Hegyi ösvényeken lépkedő őseimnek a felkelő, vagy a lenyugvó nap volt a visszapillantó tükre. Édesapám szerelt először visszapillantó tükröt a kerékpáromra, és máris két ellentétes világ találkozott a tükröm felületén. Később a Volkswagen kocsim visszapillantó tükrei bontották a pillanatot három dimenzióra. Az utamon haladva többnyire előre néztem, de megtanultam körbe nézni is. Hiába vágyódtam csodák után, az élet robogott velem, néha hagyta, hogy én vezessek, de többször vette ki kezemből a kormányt az Isten, és átvezetett hihetetlen szakadékok felett.
2008. június 4-én, Marosvásárhelyen, egy konferencián találkoztam Kiss Sándor szatmárnémeti matematikussal, aki boldogan újságolta, hogy egy könyvet szeretne írni rólam, ami az erdélyi matematikusokról írandó sorozatnak lenne a második kötete.
Vissza