Visszapillantó

Fülszöveg

Visszapillantó. Vázlatrajzok "szénceruzával". Úgy vélem, e karcsú kötet címe és alcíme magáért beszél: Istvánffi Erzsébet könyve olyan emlékirat, amelyben Beregszász város lakóinak kollektív emlékezése tárul az olvasó elé.
1944 őszén kezdődik a történet, amikor lassan mindenki belátja: Magyarország erejét kiszipolyozta a vesztes háború, ennél már rosszabb nem jöhet... Meg sem álmodta senki, hogy Kárpátalja magyarlakta települései légüres térbe kerülnek: a lakosság úgy tudja, a vidék Magyarország része, "papíron" Csehszlovákiához tartozik, valójában pedig már a vörös hadsereg katonáinak csizmái taposnak rajta.
Megtörténik, amire senki sem számít: magyar holocaust Európa szívében. Erzsébet-estén a 18 és 50 év közötti magyar férfiak elindulnak "háromnapos" Golgotájukra. Közülük kevesen térnek vissza az itthoni rettegés és hallgatás birodalmába, ahol a magyar kérdés "vagonkérdéssé" vált, ahol egy kétértelmű viccért bárki rövid úton Szibériában találhatta magát.
Évtizedekig rosszindulatú bürokraták, "megbízható elvtársak", "gyorstalpaló" iskolában képzett mindentudók, "Naftalinok" irányították a termelést, a kenyérsorokban való félnapi ácsorgások tették "színesebbé" a szürke hétköznapokat. Az árgus szemekkel vizslató állam minden módon igyekezett megakadályozni, hogy polgárai eljussanak a határon túlra, mert még a baráti szocialista országokban is megfertőzödhettek "a burzsoá mételyétől". Aki mégis vette a bátorságot és útlevelért folyamodott, megismerhette a hivatalok emberpóbáló előszobáit, a lélekőrlő lekáderezést, a talpnyalás magasiskoláját.
Aztán jött egy kis fellélegzés, a gorbacsovi peresztrojka, amikor úgy hagyták el az országot a "hithű" elvtársak és elvtársnők, mint "patkányok a süllyedő hajót". Velük együtt sok ezer kárpátaljai magyar is kivándorolt, bár hamarosan kiderült, hogy József Attila után szabadon: sokan "nem ilyennek képzelték a rendet", mivel az anyaországban sem fonják kolbászból a kerítést...
Istvánffi Ezrsébet neve írói álnév. E kötet szerzője 76 esztendős, Beregszászban nőtt fel, ott töltött el életéből 61 éve. Évtizedek óta írogat a maga gyönyörűségére, egy-egy helyi lapban néha-néha megjelentek rövidebb lélegzetű tollrajzai, versei.
A kéziratot olvasva egyre inkább arra a meggyőződésre jutottam: igen, itt volt az ideje, hogy egy asszony végre "belülről" láttassa a letűnt (letűnt?) világ fonákságait, úgy osztva meg az olvasóval titkait, mintha csak rokonaival, barátaival beszélgetne.
Visszapillantó. Vázlatrajzok "szénceruzával". A címek a kötet műfaját is meghatározzák. Arra kérem az olvasókat, ha egy-egy fejezet után majd sóhajtva leteszik a könyvet, gondoljanak Arany János szállóigévé vált szavaira: "Nem mese ez, gyermek..." Vissza