Visszapillantás

Előszó

Szeretem a megszállott embereket. Azokat, akik éveket, s ha kell akár egy életet áldoznak arra, hogy bizonyítsák igazukat vagy keressenek valamit.
Szentiványi Árpádot én megszállott embernek tartom. Kissé hajlott alakját, vállán a fényképezőgéppel korábban ismertem meg, mint magát az embert. Láttam képeit kiállításokon, s láttam kiállításait is. Most, hogy 50 esztendő fotóinak legjavát összegyűjtötte, mégis meglepett. Meglepett megszállottsága, amellyel mindenben az emberit keresi, s közben a szépet ábrázolja. Mert hogy minden ami emberi, csak szép lehet. A csúf mosolyú bohóc éppen úgy, mint a professzoros külsejű kisdiák, a vietnámi kalapot viselő utcaseprő távolba révedező tekintete, vagy a kerítés bástyája mögül csúzlizó fiatalemberé.
Milyen nagy is az ember! A mélységet és a magasságot éppen úgy uralni tudja, mint a végtelent. Tud lenni szerfölött kacér és szívfájdítóan elesett. Szentiványi Árpád azokat a pillanatokat ragadta meg, amelyek a mélységet és a magasságot, valamint a végtelent bizonyítják. Mint cseppben a tenger, a pillanatban megjelenhet akár egy emberöltő. A felszabadult öröm éppen úgy, mint a szorongás és a félelem. A várakozás feszültsége csakúgy, mint az egymásra találás fergeteges öröme. A tétova léptek éppen úgy, mint a határozott mozdulatok. Szentiványi Árpád 50 éven keresztül nem tett mást, mint figyelte az embereket, figyelt a világra, s közben bejárta a világot. Akármerre járt, mindenhová magával vitte hű társát, a fényképezőgépét. Szentiványi Árpád képei is bejárták a világot. Nincs talán egyetlen jelentős kiállítás sem, ahol fotója ne jelent volna meg.
Képei legjavát most csokorba gyűjtötte, hogy átnyújtsa annak, aki úgy vágyik a szépre, hogy, az igaz legyen.
Ajánlom hát ezt az albumot annak, aki szeretne, hogy a gondolatai messzire röpítsék, és annak is, aki fogékony az élet szépségeire meg annak is, akinek vigasztalásra van szüksége. Szentiványi képei az életet tükrözik. Ezért olyan életszerűek. Vissza