Virágoskert

Előszó

Részlet a könyvből:
A kicsi ház kapuja mellett, a falon fényes tábla lógott, rajta a felirat: »Iskola a Honvédő Háború rokkantjai számára«. Az arrajáró iskolásgyerekek kíváncsian nézegették az épületet, mert ott nem olyan rokkantak tanultak, mint amilyen például Szenyka papája vagy Petrusa nagybácsija. De nem ám ! Ezek a rokkantak mind egy szálig hősök voltak, repülők és tankisták, akik a fasiszták ellen vívott harcokban vesztették el szemük világát. Harminc vak tiszt tanult ebben az iskolában, hogy ismét hasznos polgárai lehessenek a hazának, hogy ismét dolgozhassanak.
Petrusa naponként elment az iskola mellett és gyakran látta a vak katonákat sétálgatni az udvaron. Lassan, óvatosan lépkedtek. Egyszer az egyik a kerítéshez tévedt és ott megállt egy ösztövér bokrocska mellett. Arcát a nap felé fordította és ujjaival gyengéden megérintette a leveleket, mintha simogatta volna azokat. Erre a jelenetre Petrusa sokáig visszaemlékezett, jóformán egész télen kísértette a kép : a kopár, kietlen udvar, a csenevész bokor, néhány sárguló, zörgő levéllel és a sápadtarcú, csukottszemű fiatal tiszt... Ez az ember talán tankista volt és az égő harckocsiban vesztette el szemevilágát, vagy pilóta, akinek gépét a fasiszták gránátja borította lángba. Ezt Petrusa persze nem tudhatta pontosan, csak egyet tudott biztosan : ez a vak hős szovjet tiszt, aki szemevilágát áldozta hazájáért ls soha többé nem láthatja a szép virágos rétet, a nap ragyogó sugarait, a levegőben keringélő galambsereget. Vissza