Virág a kövek közt

Előszó

Részlet:

Sven Andersen mélyet lélegzett , letette szerszámát és izzadt haját félresímította az alkotás lázában égő arcáról. Felegyenesedett és így nézte ragyogó tekintettel az épen befejezett művet, amely, alkotó szellemétől nyerve életet, keze alól a márvány tömbből kikerült.
Hónapokig dolgozott rajta tüzes buzgalommal és az utolsó éjszakán pihenni se tért. Nem tudott tőle szabadulni, ettől a csodálatos kőalaktól, amíg el nem készült vele.
Most ott állott befejezve csillogó szeme előtt. A túlfeszített munkától reszkető kezével eltávolított róla egy-egy porszemet és még egyszer vizsgatekintettel megnézte művét minden oldalról. Aztán vásznat terített az életnagyságú szoborra és odalépett az egyik hatalmas ablakhoz, amelyen át a ragyogó reggeli fény ömlött a szobába.
Kinyitotta és teli tüdővel szívta a balzsamos levegőt . Az ablak előtt szép, régi kert terült el, melyen meglátszott, hogy ápoló kezek nem háborgatják túlzott buzgalommal. A keskeny utakat frissen szórt kavics takarta ugyan és árnyas pihenőhelyek is voltak elegendő számmal, de a bokroknak és fáknak nem írta elő a kertész ollójának önkénye, hogy merrefelé szabad fejlődniök. Szabadon, amint a levegő és a nap kívánta, terjesztették szerte ágaikat vidám virulásban és a madársereg, amely megszállta őket, úgy látszik, igen jól érezte magát a buján zöldelő vadonban. Tarka csicsergés csapott Andersen fülébe. Arcán csendes mosoly vonult át. Vissza