Előszó
Egy mainzi szerzetes a kilenczedik század második felében a következőket írta: „Károly, a frankok és más különböző népek császárja, éjjel mindig gyertyát és írótáblát tartott maga mellett, lett...
Tovább
Előszó
Egy mainzi szerzetes a kilenczedik század második felében a következőket írta: „Károly, a frankok és más különböző népek császárja, éjjel mindig gyertyát és írótáblát tartott maga mellett, lett légyen akár otthon, akár másutt; ha valami nevezeteset álmodott, azt, nehogy elfelejtse, rögtön fel kellett írni. Egy éjjelen, midőn tagjait pihentetvén elszenderedett, egy embert látott maga felé közeledni, ki egy meztelen kardot tartott kezében. Amint ezt félénken kérdezé, hogy ki legyen és honnan jő, a következő választ nyerte: „Fogjad ezen kardot, melyet Isten küld neked ajándékul, s olvasd és tartsd emlékezetedben a reá vésett írást, mert ez annak idején teljesedésbe fog menni."
Károly fogta a kardot s azt jól megnézvén úgy látta, hogy annak négy helye be van írva. Az első helyen, közel a karc markolatához ez állott: Ralit, a második helyen ez: Radolaiba, a harmadik helyen: Nasg, a negyedik helyen pedig a kardnak hegye felé: Enti.
Midőn fölébredt, azonnal gyertyát és írótáblát hozatott, melyre ama szavakat sorrendben följegyezte. Másnap reggel, amint a horák egyházi szokás szerint elénekeltettek, Károly is elvégezvén ájtatosságát, közölte álmát a jelenvolt nagyokkal, fölszólítván őket egyszersmind, fejtenék meg neki azt. De egyikök sem szólván, Einhard, ki a többieknél bölcsebbnek tartaték, feleié, mondván: „Császár Úr, a ki kegyelmednek ama kardot küldötte, ugyanaz, elnémulván mi, ki fogja kegyelmed előtt nyilatkoztatni az arra vésett írás értelmét is." Monda erre a császár: „Ha tehát meg akartok hallgatni, ágy megmondjuk az értelmet, melylyel csekély tehetségünk szerint ama szavak birnak.
Vissza