Előszó
Részlet a könyvből:
"Szabad a vásár!" - ez a legszebb játék a világon. Nemcsak bújósdi ez, nemcsak kergetősdi, bonyolult játék és sokszálú, mint a háló. Így megy: van egy központ, kiindulási pont,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Szabad a vásár!" - ez a legszebb játék a világon. Nemcsak bújósdi ez, nemcsak kergetősdi, bonyolult játék és sokszálú, mint a háló. Így megy: van egy központ, kiindulási pont, úgy hívják: "ház"; kisorsolják a húnyót, mire ez arccal a háznak fordul - a ház lehet fa, kerítés sarka, fal szöglete, - a többiek lábujjhegyen szétszélednek és elbújnak, ki itt, ki ott, a húnyó pedig hangosan és bizonyos hagyományos lassúsággal számol egészen harmincegyig. Bizonyos, hogy még nem jut el eddig, amikor már mindenki a helyén van; már nem hallatszik a lehullt gallyak ropogása, lélekzet sem hallatszik. Most a hunyó fölkapja a fejét, leveszi szeméről a kendőt, elkiáltja magát: "harmincegy!" - és körülnéz. Fák, kerítések, fűtáblák, falak, virágágyak; de sehol egy lélek, szinte azt hihetné, hogy egyedül maradt a világon. Élesen belefúrja tekintetét az ürességbe, mint a sas, szimatol, mint a leopárd, hajladozik, mint a kígyó, aztán nekiiramodik. Egyik-másik nyulacskájáról már tudja, hol lapul: furcsa, hogy a gyerekek hogy megérzik ezt. De nem elég csak odamenni és megtalálni a nyulat a búvóhelyen. Itt a játék összegabalyodik. A húnyó keresés közben kénytelen volt messzebbre menni, néhányszor elkanyarodni, már nincs egyenes útja a házhoz, talán már nem is látja. Erre a megtalált nyúl kiugrik és rohan, és ha sikerül elérnie a házat, a húnyónak vége, a másik győzött és a többiek közül akárkit felszabadíthat, sőt valamennyit is, ha ezt kiáltja: "Szabad a vásár!"
Vissza