Világosság melléklet az 1975. novemberi számhoz

Előszó

Részlet:
A valláspszichológiai kutatások kb. száz évre visszanyúló történetük során folyamatosan gazdagodva, tematikájukban mind sokoldalúbbá, módszerükben mind differenciáltabbá válva, mennyiségileg pedig rohamosan növekedve a részeredmények óriási mennyiségét szolgáltatták. Ez egyre nélkülözhetetlenebbé teszi egy olyan koherens és teherbíró pszichológiai koncepció kialakítását, amely alkalmas lenne a különböző területeken nyert adatok és az ezekhez kapcsolódó korlátozott hatókörű következtetések összefogására, ellentmondásmentes rendszerbe foglalására s egyben a kutatások további irányainak logikus körvonalazására, valamiféle kutatási stratégia lehetőségének megteremtésére. Erre annál is inkább szükség lenne, mert egyre inkább tanúi lehetünk a kutatási irányok olyan spontán konvergálódásának, amely egyre fontosabbá teszi az egyes irányok mentén felhalmozódó eredmények értelmes szintézisbe hozását és annak megfontolását, hogy a kutatások miként alkothatnának a vizsgálati terület - legalább megközelítő teljességű - átfogására alkalmas hálózatot. S ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az egyes kutatások során felhalmozódott adatok részjellegű szintézise, elszigetelt interpretálásuk lényeges problémák megoldását nemcsak hogy nem segíti elő, de egyenesen gátolja.
Amikor kutatási irányokat említek, nem iskolákra, vagy éppen személyekre, de nem is olyan pszichológiai áramlatokra gondolok, mint pk. a behaviorizmus, vagy a mélylélektan - amelyeknek természetesen nagy hatásuk volt és van a múlt és jelen valláspszichológiai kutatásaira -, hanem olyan specifikus megközelítési módokra, amelyek a vallásosságnak egy-egy lényeges pszichológiai aspektusát próbálták - nemegyszer nagyon különböző elméleti kiindulópontokból és módszertani eszközökkel megragadni és feltárni. Vissza