Világos pillanat

Előszó

Ezt a könyvet a szerző 1943-ban fejezte be. Azóta, lényegtelen javításokon kívül, nem változtatott rajta.
Néhány figyelmeztetést szeretett volna közölni korával, a század sorsdöntő évtizedének kezdetén. De Magyarországon akkor már sajtó útján csak hazudni lehetett. Vagy mellébeszélni, mint aránylag becsületes íróink is tették, tizedrangú kérdésekről fejtve ki óvatos véleményt. A gondolkodók, aki csak az igazmondáshoz érthet, hallgatásra kényszerült. S ha mégsem tudott hallgatni és fecsegni sem akart, legföljebb azt kísérelhette meg, hogy álruhába bujtatja gondolatait.
Így tett a szerző is. Kiáltvány helyett ál-naplót írt. Ifjúkori meg családi emlékek s egy erdélyi utazás jelentéktelen élményei közé szőtte be, önmagával vívott viták és nagyobbrészt költött párbeszédek formájában mindazt, amit el akart mondani koráról, a háborúról, az eszmék zürzavaráról és főleg a polgárság szerepéről.
A szerző tudja, hogy ez az alanyi-elbeszélő műfaj nem kenyere. Azért választotta mégis, mert azt remélte, hogy műve ebben az ártatlannak látszó formában talán átsiklik a cenzurán. Sőt titokban arra is számított, hogy a hatalom urai, még ha meg is értik a könyvet, engedélyezni fogják megjelenését. Hiszen akkor már - így vélte a szerző - minden gyerek, sőt a magyar kormány is láthatta, hogy az esztelen és bűnös háború elveszett, a jövő a demokráciáé s a teljes összeomlásra és a gyökeres változásokra ideje lenne előkészíteni a lelkeket. Vissza