Előszó
Részlet:
"Rokoni pártfogás
Egy árva mezei egérke megunta a hosszú őszi esőket, s meg a koplalást. Gondolt egyet, bemerészkedett a faluba. Tudta az egértörténelmet. Hallotta az öregebbektől, hogy...
Tovább
Előszó
Részlet:
"Rokoni pártfogás
Egy árva mezei egérke megunta a hosszú őszi esőket, s meg a koplalást. Gondolt egyet, bemerészkedett a faluba. Tudta az egértörténelmet. Hallotta az öregebbektől, hogy a házi egereknek, azoknak mindenük megvan. Pince, kamra, padlás tele minden jóval. Egyedül csak a macskától kell óvakodniok. Még örültek is a házi egerek, amikor a falu legszélső házának pincéjébe besurrant. De amikor kiderült, hogy nemcsak látogatóba jött, hanem a telet is ott szándékozik tölteni, akkor bizony már-már a rokonságot is kezdték kétségbe vonni.
- Aki mezeinek született, maradjon mezei - mondta bajszát megpödörítve a főegér. - Magunk is szűkösen vagyunk. Meg aztán itt a macska. Az még az egerésző rókánál meg a sasnál is szemfülesebb, furfangosabb. Egykettőre karmába kaparint.
- Bizony, bizony! - cincogták kórusban a többiek.
- Kivált, ha megtudja, hogy milyen ínyencfalatnak való érkezett.
- Könnyen megtudhatja.
- Meg bizony, meg bizony.
- S akkor aztán jaj neked, jaj neked!
„Szép egy rokonság - riadt meg a kis mezei egér -, ezek még képesek lesznek följelenteni engem a macskánál."
- Cini-cin, fuss, ha tudsz, cini-cin, fuss, ha tudsz! - Azzal már ott se voltak.
Mintha a föld nyelte volna el őket. A nyirkos pince földje."
Vissza