Előszó
HOVÁ ÉR AZ EMBER?*)
Amint nő, öregszik az ember, úgy idomulnak vágyai, ízlése, rokonszenve. Kis gyerek koromban a kocsisokat irigyeltem. Mikor olt láttam a Jancsit a bakon a pattogó ostorral,...
Tovább
Előszó
HOVÁ ÉR AZ EMBER?*)
Amint nő, öregszik az ember, úgy idomulnak vágyai, ízlése, rokonszenve. Kis gyerek koromban a kocsisokat irigyeltem. Mikor olt láttam a Jancsit a bakon a pattogó ostorral, megdobbant a szivem: «Óh be jó volna kocsisnak lenni!» Később a diák-években, emlékszem, mikor nagybátyámnál, aki szolgabíró volt, egy tárgyalást hallgattam, amint bűnösöket vallatott, az öreg úr ki akart küldeni:.
- Eredj, fiacskám! nézd meg odakünn a konyhában, sütik-e már a palacsintát?
- Engedj, kérlek bácsi, bent maradni.
- Ahá! Tetszik a mulatság, ugy-e lurkó ? Nos, valld meg, mi szeretnél inkább lenni: szolgabíró-e vagy hajdu?
- Legjobban szeretnék zsivány lenni, hogy engem is vallatnának. Néhány év múlva már a királyságra támadt gusztusom, sok katonám lenne, arany trónuson ülnék s a professzorom térden állva magyarázná a sinust-cosinust.
Mire a bajuszom serkedzett, a bálok előtánczosi szerepére vásott a fogam. Ezek a csinos karcsú fiúk olyan átkozottul kapósak a szép kisasszonyok között. Milyen időszak ez! Arany kavicsból van a göröngye annak az útnak, mely a rozmaringos kis ablakhoz vezet. De bizony ebben sem volt szerencsém.
Vissza