Világirodalmi antológia III.

Előszó

Hát csakugyan beköszöntött a várva várt tenyészvásár napja! Már az ünnepség reggelén a falu minden lakosa kinn a ház előtt beszélgetett a nagy készülődésekről; a községháza homlokzatát repkényfüzérrel díszítették, egy rét közepén sátrat vertek az ünnepi lakomához, s a piactéren, a templom előtt, valami mozsárfélét helyeztek el, annak kellett majd jelezni a megyefőnök érkezését s a koszorús gazdák nevét. A buchyi nemzetőrség (mert Yonville-ban nem volt ilyesmi) már előbb átjött, hogy csatlakozzék a tűzoltótestülethez, amelynek Binet volt a kapitánya, Binet ezen a napon a szokottnál is magasabb gallért hordott, s szűkre szabott zubbonyában oly mereven s mozdulatlanul tartotta a derekát, hogy egész testi elevensége mintegy a két lábába szállt, mert ezek kiszabott léptekben ritmikusan meneteltek. Mivel a parancsnok és az adószedő már régebbről is vetélytársak voltak, mindegyikük külön-külön gyakoroltatta az embereit, hogy mutassák, mit tudnak. Így aztán felváltva láthatták hol a vörös vállrojtok, hol a fekete mellvértek szakadatlan felvonulását. Szinte sohase volt vége, s mindig újrakezdődött! Yonville-ban sose mutattak be ilyen cifra parádét! Néhányan már előző nap kimeszelték a házukat, a félig nyitott ablakokban háromszínű zászlók lobogtak, minden kocsma tele volt, s a szép napos időben a színes kendők, az aranykeresztek s a kikeményített fejkötők fényesebbnek látszottak, s oly vakítóan csillogtak, mint a hó a napsütésben, s szétszóródott tarkaságukkal mindenfelé megtörték az ünnepi kabátok s a kék parasztzubbonyok sötét egyhangúságát. A környékbeli parasztasszonyok, amikor leszálltak a lóról, először is egy vastag tűt húztak ki a szoknyájukból: azzal tűzték a testük köré, csakhogy be ne piszkolódjék; a férfiak viszont, hogy kíméljék a kalapjukat, zsebkendőt terítettek rá, aminek az egyik csücskét a foguk közt tartották.
A falu két vége felől egész tömeg ömlött a Fő utcába. Mindenhonnan áradtak, a fasorokból, a mellékutcákból meg az egyes házakból, s dónként hallani lehetett egy-egy kapu kalapácsát, ahogy visszacsapódott a cérnakesztyűs polgárasszonyok mögött, akik mind eljöttek hazulról, hogy áthassák az ünnepet. Semmit sem csodáltak meg jobban, mint azt a két hosszú és lampionokkal rakott állványt, amelyek a hatóságoknak fenntartott emelvényt szegélyezték; ezenkívül a községháza négy oszlopához erősítve négy pózna is meredt az égnek, mindegyiken zöldes vászonzászlócska, aranybetűs felirattal. Vissza