Világ proletárjai, bocsássatok meg!

Előszó

Viccgyűjteményem anyagát nem a teljesség, netán a tudományosság igényével állítottam össze. Munkámnak ez a hiányossága - amellyel teljes mértékben tisztában vagyok - azzal a ténnyel magyarázható, hogy az összeállítás egyetlen forrásául a szerző emlékezete szolgált. Zsenge gyermekkorom óta előszeretettel hallgattam és terjesztettem a népi humor e produktumait: az óvodában és az iskolában, a kórházban és a sitten, véget nem érő párttaggyűléseken és istentiszteleteken, vonaton és tudományos tanácskozásokon, sőt, temetéseken is. A viccek végigkísérték az életem minden szakaszát, a boldogokat és kevésbé boldogokat egyaránt. Néha csak elszórakoztattak, máskor megkönnyítették valamely bonyolultnak látszó politikai összefüggés megértését. Mindenesetre egy egész politikai korszakon keresztül végig ott jártak a fejemben. Most, hogy ez a korszak, amelyben gyermekkorom, ifjúságom és felnőtt életem java része zajlott, egyszer s mindenkorra lezárult, véget ért, előbányászom emlékezetem mélyéről a témában szerzett tudásomat. Ez a búcsúm attól a hosszantartó léttől, amely egy kelet-európai szocialista ország polgáraként jutott nekem. Eme ünnepi aktus közepette vegyes érzelmek töltenek el: egyszerre öröm és bánat afölött, ami elmúlt, de talán egy csöpp megkönnyebbülés is, hogy magam mögött hagyhatom a világtörténelemnek ezt a legkevésbé sem vicces változatát. Vissza