kiadvánnyal nyújtjuk Magyarország legnagyobb antikvár könyv-kínálatát
Kiadó: | Athenaeum Kiadó |
---|---|
Kiadás éve: | |
Oldalszám: | 400 oldal |
Nyelv: | |
Méret: | 35 mm x 125 mm |
ISBN: | 9789632931395 |
Az Oscar-díjas Judy Dench új filmje különleges igaz történet egy szokatlan barátságról Viktória királynő jelentős uralkodásának kései éveiből.
Abdul Karim, a fiatal tisztviselő Indiából Angliába utazik, hogy részt vegyen a királynő Arany Jubileumán, és meglepve tapasztalja, hogy maga a királynő veszi pártfogásába.
Amikor a királynő elkezdi firtatni régóta birtokolt posztjának korlátait, váratlan és elkötelezett szövetség jön létre közte és a férfi közt, és olyan lojálisak egymáshoz, hogy az udvartartás és a belső körök megpróbálják szétzúzni ezt a viszonyt. Ahogy a barátság mélyül, a királynő új szemmel kezdi látni a világot, és boldogan nyeri vissza emberi mivoltát.
A film hihetetlen, de igaz töténetet mesél el Viktória királynő (Judi Dench) és fiatal hivatalnoka, Abdul Karim (Ali Fazal) meghitt barátságáról, aki az uralkodó tanára és spirituális tanácsadója lett.
1887-ben Abdul Angliába érkezik Indiából, hogy bemutassa a kiálynő uralkodásának ötvenedik évfordulójára veretett érmet, és váratlanul belopja magát az idős hölgy szívébe. A példátlan kapcsolat hatalmas vihart kavar a királyi családban és az udvarban. A film sok humorral és empátiával vizsgálja az etnikai, vallási és hatalmi viszonyokat az egykori világbirodalom csúcsán bimbózó barátság bemutatásán keresztül.
Egy nyomozás története
Jól ismerjük Viktóriát, a legendás királynőt, akinek hatalmas birodalmában soha nem nyugodott le a Nap – de kicsoda Abdul?
„Viktória Anglia királynője volt, Abdul pedig szerény indiai hivatalnoka – mondja Shrabani Basu, a film alapjául szolgáló regény szerzője. – Barátságuk sokkolta az udvart, és csaknem lázadás tört ki a királynő ellen.”
A különös barátság történetét szándékosan titkolták több mint egy évszázadon át, de most végre fény derül rá e filmnek köszönhetően.
2001-ben Basu anyagot gyűjtött a curry történetéről szóló könyvéhez. Így tudta meg, hogy Viktória királynő nagyon szerette a currys ételeket. Az írónő ellátogatott az Osborne House-ba, Viktória Wight-szigeti rezidenciájába, és nagyon elcsodálkozott, amikor két portréval és egy bronz mellszoborral találkozott, amelyek egy tekintélyt sugárzó indiai férfit ábrázoltak. Viktória öltözőszobájában megint csak az indiai férfi portréját pillantotta meg, közvetlenül Viktória kedvence, John Brown képe alatt. (A skót közrendű férfi a királynő mindenese volt, és olyan közeli barátságba kerültek, hogy kapcsolatuk mibenléte máig izgatott találgatások tárgya – a ford.)
az indiai férfi, akit csak munshinak (tanító) hívtak, fontos szerepet tölthetett be a királynő életében, ezért nekilátott, hogy kiderítse, kicsoda volt ő.
Bertie, a királynő fia, a későbbi VII. Edward király megsemmisítette édesanyja és a munshi levelezését, de megfeledkezett a királynő hindu naplójáról. A napló segítségével Basu rekonstruálni tudta a királynő és Abdul történetét. Az urdu nyelvű naplót Viktória kézzel írta, és a Királyi Archívumban volt fellelhető, de észrevétlen maradt, mert nem szerepelt a bejegyzett források között, mivel egyetlen történész sem tudott urdu nyelven. „Tudok urduul, de a szöveget nem tudtam elolvasni – folytatja Basu. – Abdul latin betűkkel írt Viktóriának, és azt értettem. Az urdu szöveget le kellett fordíttatnom. 13 kötetről van szó.” A megsárgult lapok felfedték Viktória és Abdul kapcsolatát.
Még egy kötet előkerült, amikor Basu tovább kutatott a pakisztáni Karacsiban. Abdulnak nem voltak gyerekei, de a dédunokaöccse előkeresett egy naplót, amely egy láda mélyén hevert. Abdul 1887-ben kezdte írni a naplót, amikor megkezdődtek Indiában a királynő trónra lépésének ötenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek. A személyes napló megerősítette azt, amit Basu a királynő urdu nyelvű feljegyzéseiben talált. „Végre megtaláltuk Abdul hangját” – mondja Basu.
A részletek lenyűgözőek voltak. „Abdult 24 évesen küldték az Egyesült Királyságba – meséli az írónő. – Viktória felfigyelt rá és gyorsan magas rangra emelte. Külön angolórákat kapott, hogy minél hamarabb be tudjon illeszkedni. A királynőt minden este urdura tanította, és Ghalib verseit olvasta neki. (Mirza Ghalib /1797-1869/ a legnagyobb urdu nyelvű költő, kultusza ma is él Indiában, Pakisztánban és világszerte a hindu diaszpórában – a ford.) Elválaszthatatlan barátokká váltak.
„A személyzet pletykálni kezdett róluk, és attól lehetett tartani, hogy a walesi herceg (vagyis Bertie) közbeavatkozik. Viktória azonban kiállt Abdul mellett.”
A fellelt dokumentumok alapján Basu megírta Victoria & Abdul: The True Story of the Queen’s Closest Confidant (Viktória és Abdul: a királynő legfontosabb bizalmasának igaz története) című könyvét.
A BAFTA-díjas Beeban Kidron rendező 2010-ben olvasott egy cikket a könyvről, és azonnal magával ragadta a történet. „Elképesztőnek találtam, hogy van egy teljesen ismeretlen sztori, amiről több mint száz éve senki sem tud – mondja Kidron. – Revelációként hatott rám, hogy Viktória nagyon közeli kapcsolatot alakított ki nemhogy egy szolgálóval, de egy muszlim szolgálóval. A királyi udvar és a személyzet jellemző módon reagált, ami párhuzamba állítható a mostanában zajló eseményekkel, amelyek a kultúrák közötti feszültségekről és az elfogadás lehetőségéről szólnak.”
Lee Hall, Kidron partnere a Cross Street Films produkciós cégnél (Oscar®-ra jelölték a Billy Elliot forgatókönyvéért) a rádióban hallotta Basut beszélni, és szintén felkapta a fejét. Találkozót beszéltek meg az írónővel. Ekkor már nem a Cross Street volt az egyetlen produkciós cég, amely meg akarta filmesíteni a könyvet, ám az ő megközelítési módjuk volt a legszimpatikusabb a szerzőnek. „Shrabaninak tetszett, hogy a sztorit egy kívülálló történetének fogjuk fel – mondja Kidron. – A középpontban társadalmi osztályok és kultúrák összecsapása áll, miközben egy egyszerű indiai fiatalember szemszögéből láthatjuk a brit királyi udvar működését. Ez a fiatalember aztán eljut a Birodalom csúcsára. Azt is gondoltuk, hogy ezt a filmet bátran játszhatják majd a multiplexekben, mert vicces és szórakoztató – olyan fénytörésben mutatja a királyi családot, ahogyan még nem láthattuk –, de titkon átadhatunk egy fontos üzenetet az előítéletekről is.”