Érzelmes utazás/A Zoo

Fülszöveg

"Az ember megy a jégen, egymaga, mindenfelől köd veszi körül. Úgy érzi, hogy egyenesen halad. Azután szél szaggatja szét a ködöt: az ember meglátja a célját is, a lábnyomait is.
Kitűnik, hogy a jégtáblát elsodorta a víz, megfordult, a lábnyomok összekeveredtek, az ember eltévedt. Becsületesen akartam élni és dönteni mindenben, nem kibújni a nehéz feladatok alól - de utat tévesztettem..."
Viktor Sklovszkij, a neves szovjet esztéta és kritikus ezzel a mélyről fakadó, őszinte vallomással bocsátja útjára visszaemlékezéseit az 1918-1923 közötti évekről, önmaga és általában az orosz polgári értelmiség útkereséséről, tévedéseiről, egész kálváriájáról, amelyet kényszerűen végig kellett járnia ahhoz, hogy véglegesen megtalálja a népével és hazájával közös utat.
Keservesen nehéz az embernek a polgárháború sújtotta Oroszországban, az éhséggel és faggyal küzdő Petrográdon, de még keservesebb emigrációban: idegen körülmények közé kerülve, idegen szellemi klímában csak vegetálni tud, mint az állatkertbe összegyűjtött egzotikus állatok. A honvágy számtalan emlékképe nyugtalanná, szinte elviselhetetlenné teszi eseménytelenül sorjázó napjait. Csak az írás nyújt menedéket, s - az emlékek fogytán - a szerelem. A képzelet szülte szerelmeshez intézett szenvedélyes hangú levelekből azonban minduntalan feltör a honvágy szerelemnél is erősebb, százféle alakot öltő, rejtett érzése. Vissza