Előszó
Részlet a könyvből:
A tengerparti kis villában nem gondoltak egyébre, mint holmi jelentéktelen influenzára.
Ő fensége Edward, Kent hercege, szenvedélyes turista s itt a tengerparti...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A tengerparti kis villában nem gondoltak egyébre, mint holmi jelentéktelen influenzára.
Ő fensége Edward, Kent hercege, szenvedélyes turista s itt a tengerparti üdülőhelyen, hova gyöngélkedő felesége kedvéért jött le, igazán nem volt más szórakozása, mint a hosszú gyalogséták. A lucskos, ködös januáriusi nap nem tarthatta visza, hogy, mint máskor is, reggeli előtt elinduljon.
Azon a végzetes keddi napon korábban jött haza a szokottnál. Borzongott, fejfájásról panaszkodott, de mikor felesége át akart üzenni a szomszéd villában lakó orvosukért, Stockmarért, a herceg legyintett és tréfálkozva csúfolódott feleségével «az asszonynép gyávaságán».
- Egy kis kezdődő nátha is hogy meg tud ijeszteni. . . Úgy féltesz engem, mint a kis Vikit - mondta a herceg és nevetett. Lázas szeme még jobban ragyogott a szeretettől és büszkeségtől, mikor egyetlen kisleányukról beszélt.
Leült a megterített asztalhoz, de már nem tudott reggelizni. Az ételt eltolta magától. Mikor Lehzen kisasszony, a nyolchónapos kis Viki nevelőnője (mert szigorúan betartották az udvar etikett-szabályait, melyek a királyi családból származó gyermeknek - akár fiú, akár leány - születése percétől nevelőnőt rendelnek) behozta karján a csecsemőt, a herceg, maga előtt is érthetetlen és megmagyarázhatatlan élénkséggel, majdnem hevesen követelte, hogy azonnal vigyék ki a szobából. Vigyék. Viktória hercegné aggodalmasan nézte férje különös fényben csillogó szemét. Az aggodalmas tekintetre a herceg gyorsan, magyarázóan mondta:
- Természetesen nincs semmi bajom. Hiszen láthatod, drágám.
Vissza