Előszó
Részlet a könyvből:
KALEVALA.
I.
(A monda évezredes vándorútján. - Francia vélemény a finn-magyar atyafiságról.)
Lönnrot Illés 1835 február 28-án mutatta be a helsinkii Finn Irodalmi...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
KALEVALA.
I.
(A monda évezredes vándorútján. - Francia vélemény a finn-magyar atyafiságról.)
Lönnrot Illés 1835 február 28-án mutatta be a helsinkii Finn Irodalmi Társaságnak a Kalevalát, azt az époszt, melynek töredékeit vidékről-vidékre járva gyűjtötte össze és jegyezte le. Ez a szegény kerületi orvos - egy szabó fia - hátán batyu, kezében vándorbot, gyakran mezitláb rótta az elhagyott tájakat, a sötét erdőket, a veszedelmes zsombékokat, hogy megközelítsen egy kunyhót s összeismerkedjék lakóival. A gyanakvó, babonás parasztok nem tudták, mit tartsanak felőle. Néha tolvaj csavargónak vélték, néha félbolondnak, néha pedig kincskeresőnek. Nyilván az utóbbi volt. A szellemi kincsek nemcsak a könyvtárakban vannak polcokra fölsorakoztatva. Benn a lélekben is akadnak szellemi kincsek, nem láthatók és meg nem foghatók. Ezeket kereste a vándor. Igazi öröme abban telt, ha sikerült meglesnie két aggastyánt, amint ősi szokás szerint egymással szemben ülnek egy lócára s kezüket fogva, fejüket, törzsüket ingatva hosszú, elnyújtott kántálással adják elő azokat az istenekről, szellemekről szóló csodálatosan-rozsdás verseket, melyekben a mondát mintegy in statu nascendi láthatta és tettenérhette hosszú, évezredes útján.
Ez a fölfedezés lázba hozta a művelt világot. Azt, hogy van Mahabharota, Ilias és Nibelungen-lied, már rég elkönyvelték, megszokták az emberek; de hogy az értelemtől fényes, fölvilágosultságra törekvő XIX. században szinte a szemük előtt is fölbukkanhatott a semmiből egy ilyen hatalmas alkotás, mely az előbbieknél nem alábbvaló és ha korban nem is egészen egyívású, de éppoly meszsze mutat, mint azok, ez úgy összerázta őket, mintha a pogány istenek személyesen jelentek volna meg előttük a maguk tapintható mivoltában.
Vissza