Előszó
Részlet a könyvből:
A gyulafehérvári úton két lovas vágtatott az irdatlanul sötét éjszakában. nagy utat hagyhattak már maguk mögött, mert a két ló zihálva fújtatott, meg erős-kegyetlen hányta a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A gyulafehérvári úton két lovas vágtatott az irdatlanul sötét éjszakában. nagy utat hagyhattak már maguk mögött, mert a két ló zihálva fújtatott, meg erős-kegyetlen hányta a farát.
Fekete, kihalt csend ülte a tájat. Nem hallatszott más, csupán a két paripa tompa dobogása. Odább lapultak a hegyek, itt hallgatott a völgy, csillag nem ragyogott, fűszál nem dalolt, nesztelen volt az éjszaka, akár a kihalt világ.
A hátulsó lovas a nyeregkápát fogta, előre dülve feküdt a ló nyakán. keserveseket nyögött, hol ide, hol oda kapott, hogy fönntartsa valahogyan magát a paripáján.
- Hé, komé! - könyörgött előre. - Hé, Balogh komám, ha Istened van, ránts már zablát. A jobb lábam már Alvinc alatt odamaradt.
A másik lovas, Balogh hadnagy, feleletül lova oldalába nyomta a sarkantyúját, aztán szárra eresztette a kantárt.
- Bújj a hevedered alá, ha megzsibbadtál. A lábadat pedig ne féltsd. Majd utánad hozza a pogány - mondta bosszúsan.
A hátulsó ló megbotlott, előrebukott, de szerencsére nem vágódott el. A lovas feje hatalmasat koccant a paripa száraz koponyáján.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal