A Magyar Királyságra vészterhes árnyékként telepedő török fenyegetést Hunyadi János kormányzó egy végső, mindent eldöntő hadjárattal igyekszik elhárítani. Seregeit összegyűjtve nagyszabású haditerv alapján tör előre a Balkán irányába. Célja a görög Szaloniki elfoglalásával egy jelentős magyar hadikikötő létesítése az Égei-tengeren, hogy a jövőben onnan indulhassanak a közös, európai felszabadító hadjáratok.
Terve azonban kudarcot vall a szerb despota, Brankovics György árulása miatt. A magyar csapatok nem érik el a szövetséges albán hadak vonalait, így reménytelen ütközetre kényszerülnek II. Murád szultán elsöprő túlerőben lévő török seregével. Hunyadira pályafutása eddigi legnehezebb csatája vár. Három éjjel, s három nap talpig fegyverben kell állniuk a sarat; hiszen a középkor alkonyának egyik legvéresebb ütközetében nem csak Magyarország, de az egész keresztény Európa jövője a tét.
Mindeközben a Hunyadi-ellenes erők a hátországban is újra szervezkedni kezdenek. Cillei Ulrik gróf a Felső-Magyarországot dúló cseh huszitákat és minden hájjal megkent vezérüket, Jan Giskrát veszi rá, hogy kezdjék újra fosztogatni, pusztítani a védtelen magyar vármegyéket. Hunyadi János kormányzóságának legnagyobb válságát éli meg ezekben a hetekben. Csapatai élet-halál küzdelmet vívnak a török világhatalommal Rigómező síkján, a szerbek és az oláhok árulása, valamint a bárói ligák ármánykodása és a Nyugat érdektelensége miatt egyre reménytelenebb helyzetbe kerülve...
A válság legsötétebb óráiban, amikor Hunyadi vihartépte zászlai aláhanyatlanak, kiderül, hogy a nemzet támogatása elegendő-e ahhoz, hogy a kormányzó folytathassa harcát...
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.