Viharos tengeren

Fülszöveg

Egy májusi estén a stockholmi öböl déli részén egy halászbárka vitorlázottt, melyet az oldalszelek nyilt tenger felé hajtottak. A sziklapart három ismert piramisával kezdett elmosódni a szürkületben és az imént még derült eget felhők vontak be, mihelyt a napnyugta beállott. A tenger vize nagyokat cuppogott a partokon és a keresztvitorla fülbántó nyikorgása vihar kitörését jelezte.
A kormánynál a vámfelügyelő ült, egy hosszú, feketeszakállú óriás, hébe-hóba pillantásokat váltott az előtte ülő két vámhivatalnokkal, kik közül az egyik a vitorlarúdnál foglalatoskodott, mely a keresztvitorlát szél ellen feszítette.
A kormányos néha kutató pillantást vetett egy alacsony termetű úrra, ki az árboc alatt ült, összehúzódva, arcán az aggodalom és a fagyos levegő jeleivel, időnként szorosabbra csavarta a plédet gyomra és lábszárai körül. A vámhivatalnok előtt bizonyára nevetségesnek tűnt fel, amint a szélcsönd irányába fordulva, dohánylével együtt egy krákogó, fenyegető nevetést köpött ki. Az alacsony úr sárgás tavaszi felöltőt viselt, mohazöld szövetből készült bő nadrágja kikandikált alóla a krokodilbőr fűzős cipőjét felül barnaszínű, feketegombos lábszárvédő fedte. Alsó ruháiból úgy szólván semmi sem látszott; nyaka köré egy halványsárga selyemkendő volt csavarva. Kezét lazacszínű, háromgombos kesztyű védte; a jobb kesztyűt egy vastag aranykarperec fogta körül, mely egy farkába harapó kígyót ábrázolt. A kesztyűk alatt, az ujjakon dudorodások látszottak, melyek gyűrűket sejtettek. Az arc, amennyire látni lehetett, sovány és halotthalvány volt. Kis, vékony, felfelé álló bajusza haloványságát még csak fokozta az arcának bizonyos exotikus kifejejzést kölcsönzött. Kalapja hátracsúszott; középütt elválasztott haját jól lehetett látni, valamint a tarkóján viselt kis sipkának a csücskét is.
Úgy látszott, hogy a kormányos lankadatlan figyelmét különösen a karperec, a bajusz és az elválasztott haj vonják magukra. Vissza