Viharok sodrában

Előszó

A barátok kertjében öt kecske s néhány birka legelt. Jó legelőjük volt. Gazdag, haragoszöld fű lepte el a kertet. Fráter Anasztáziusz gondozta az állatokat. Megfejte minden reggel, délben és este.
Kellett is a tej. A házfőnök jóformán kecsketejen élt. Öreg volt és köhögős, jóságos, de azért szigorú. A legszükségesebbeket is inkább érzékeltette valamiképpen, de keveset beszélt. Ha misézett, akkor egészen megváltozott. Kicsit öreges, reszelős hangja olyankor szárnyra kapott, csontos, kemény arca fényben égett s valami hatalmas mennyei lendület szállt át a templomon. A hívők mélyebben hajoltak meg s áhítatosabb keresztet vetettek.
A klastrom, melyben a barátok éltek, s melynek kertjében Anasztáziusz legeltette a kis nyájat, a hegyoldalban volt, magasan a falu felett. Messze el lehetett onnan látni, a havasokra, a határhegyekre. A távolok kéken és selymesen simultak az ég aljához, alig elválaszthatóan, különösen fényes délelőttökön.
Anasztáziusz legeltetés közben halkan énekelgetett édesszavú szent énekeket, s a hegyeket, a távolokat nézte, vagy a fényes égre bámult, mialatt öreg szíve telenőtt áhítattal és hálával. Lehet-e ennél szebbet elképzelni, mint ami itt van s lehet-e ennél nagyobb boldogság a földön, mint ami neki osztályrésze?...
Nem lehet. Anasztáziusz barát így gondolta s így is volt. Tülekedések, harcok, becsvágyak, földi kincsek után való áhítozás, a bűnnek hajszolása, mindmegannyi ördögi kísértés, hiábavalóság... Ez, ó, ez itt a csend, az imádság és Isten birodalma. Vissza

Fülszöveg

A magyar szabadságharc örök fényességei és fekete szomorúságai kelnek életre ebben a regényben, amely a kultúrától távoleső ruthén földdarabon játszódik le. Csak tévetegen, a jobbágy-sorból még fel sem ocsúdott babonás nép lelkében értelmetlenül lopakodnak be hegyeken, völgyeken át a nagy események hírei, de - hogy-hogy nem - a Kossuth-varázs, a "mindnyájunknak el kell menni" riadója még is csak végig zeng a tájon. Az Isten háta mögötti vidék lelkén át nézve különös torzításban, de mégis eleven erővel szól hozzánk a nagy 1848-49, és ebből a milliőből kelnek életre azok a nagyszerű embertípusok, akiknek életsorát mesteri kézzel festi az írónő. Anasztáziusz, a kolduló barát alakja magasodik ki a környezetből, az egyszerűségében mindenkinél bölcsebb és mindenkinél jobb kámzsás öregé, aki úgy lett emberibb ember, bűnök feloldozója, lelkek látója, szívek tüzének és gyötrelmének megértője, mert egyszer ő is szeretett. Ennek a tiltott szerelemnek megtisztult emlékét hordozza magával a viharok sodrába került faluban, ahol a nemesveretű földesúr, a mindeneken uralkodó nagyasszony, a szerelemben találkozó úri kisasszony és a szerzetesnek szánt, talált fiú, a falu nehézjáatú emberei, hősök és gonoszok, hűséges és céda asszonyok, Kossuth katonái, császári zsoldosok és farkassá vált, rabló portyázók, mind, mind élnek, mert a kitűnő írónő nem csak érdekes alakjukat formázta meg, hanem lelket is lehelt beléjük. Vissza