Viharlovasok 2.

Fülszöveg

Néhány év telik el a 907-es győztes háború után, amit a- mai Pozsony térségében, a Duna két oldalán vívott meg a magyar törzsszövetség a frank Gyermek Lajos király és bajor szövetségese ellenében. A vesztes bármennyire is igyekszik elhallgatni a gyászos véget, s azt, hogy százezres hadukat az alig harmincötezer fős magyar könnyűlovasság megsemmisítette, a magyarok váratlan haditettének híre futótűzként terjed a Frank Birodalomtól Bizáncig. Megnyílik a Duna menti folyosó nyugatnak, a törzsszövetség határa a bajorok felé tolódik. Az ellenség egy része immáron belátja, hogy a magyarokkal jobb szerződni, mint ellenükre tenni. Ki hitte volna évekkel előtte, hogy a pozsonyi csata értelmi szerzőjének, Luitpold hercegnek a fia, a bajor Arnulf a magyarok földjén talál menedékre családjával? Ki gondolta volna, hogy a fiatal Arnulf herceg közeledése egyszer majd dinasztikus kapcsolatokhoz vezet a magyarok és a bajorok között, ami hosszú időkre meghatározza a korabeli politika formálódását?
Árpád nagyfejedelem és fiainak halálát követően változások mennek végbe a magyar törzsszövetségben, átrendeződnek a hatalmi viszonyok, de a tévesen „kalandozások kora"-ként említett évtizedek tovább folytatódnak. A magyarokat katonapolitikai szerződések kötik Berengár lombard uralkodóhoz és Arnulfhoz, miközben a Kárpát-medencében elfoglalt pozíció megerősítésén ténykednek.
A magyar fegyver továbbra is kelendő nyugaton, és nincs olyan esztendő, amikor ne indulna kisebb-nagyobb kontingens csatába, portyákra vagy felderítésre. A magyar könnyűlovasok immáron; Atlanti-óceánig jutnak, s a törzsszövetség belebonyolódik a nyugati császárok és királyok közötti torzsalkodásokba.
A regény valós eseményekre, hiteles adatokra alapozva Táltosfia felnőtt gyermekein keresztül mutatja be, mi történhetett a pozsonyi csatát követő tizenöt esztendőben a magyar törzsszövetségben és a nemzetközi politikában. Vissza