Küzdelem az Angyallal (dedikált példány)

Fülszöveg

"A vers... sorsból épül. Hiszem, hogy a vers erkölcsi műfaj, s megóv bennünket attól, hogy embervoltunk alá süllyedjünk." Így igaz! Szebben ennél és pontosabban nem lehet és nem is kell megfogalmazni a költészet egyik, igaz, elemi lényegének természetét és feladatát. Mert a vers sorsból épül, mert a vers sorsból is épül, mert a vers szép ember-voltunk, akarni-tudó gyönyörű ember-milyenségünk őrizője, ember-örömünk és ember-gyászunk tiszta aranykelyhe. A létért felelős erkölcsiség gyönyörű mámora. Hit a föloldozásban, hit a megváltásban, hit a föloldozhatóságban, hit a megválthatóságban. A vers, mondom én ezt és épp századunkban, amikor oly kevesen hisznek e kevesek-hitében: a hit értelme maga. Ez az elemi hit-tudat, lét-tudat, erkölcsiség-vállalás itatja át Vihar Béla költészetét vérzésével, komorával, mosolyával és édenével, beszéljen bármiről is, legtöbbször szelíd szavával olykor kemény, ostoros mondataival. A verseivel. Verseiben, amelyek nemcsak az elmondás versei, de megújulni-akarás, a megújulás versei is. Verseiben, amelyek tárgyi, tudati, formai állapotai, jelenség-állapotai, ős motívumai, alap-képletei világrésznyit változtak épp ez utolsó tíz esztendőben. Verseiben, amelyekben a költő újjá született. Verseiben, költészetében, amelynek titkos ősképeit talán az Ószövetség szent írásaiban és burjánzó fejezeteiben, a késői, a Jónás könyvét író Babits Mihályban, Kassák Lajos édes és szomorú énekében, a festő Chagallban, Walt Whitmanban a próféta-szakállúban jelölhetném, ha kifejezetten jelölni akarnám. Vihar Béla a kevesen-hívő költők közül való, mert ő hisz az életben és az értelemben, mert hisz a jóság, a mindig-jobbá lenni-akarás jogában. Hisz a dolgok, tárgyak, jószágok, természetek, alakzatok és teremtmények szépségében, jóságában és ragyogásában. Hisz a hűségben, örömben, a barátok tiszta szemében. AZ emberben hisz a meggyalázott és megalázott, a magát mégis meg nem adó emberben. Vissza