Kígyóének (dedikált példány)

Fülszöveg

A költő önmagáról:
1908-ban, Hajdúnánáson születtem. De első eszméléseim színhelye, az igazi szülőföldem a Nógrád megyei Szécsény, ahol négyéves koromtól tizenkét éves koromig nevelkedtem, egy görbe parasztutcában, a szelíd szegénység árnyai és egy sugaras élményvilág ősmeleg dallamai között. Viszonylag korán, 16 éves koromban jelentek meg első verseim, az egyik avantgardista folyóiratban, a Magyar Írásban. Akkor már - mint Pestre került diák - én is azok sorába tartoztam, akik a társadalmi és szellemi forradalom útját keresték. Közel két évtizedig vidéken, illetőleg a fővárosban voltam pedagógus. Első verseskönyvem 1933-ban, Miskolcon jelent meg. Aztán a háború, a pokolraszállás évei következtek: front, üldöztetés... A felszabadulás után mint a Népművelési minisztérium előadója, a nemzetiségi művelődésügy megszervezésében vettem részt, majd hosszabb ideig újságíró voltam, legutóbb az Élet és Tudomány belső munkatársaként. 1966-ban a Négy felelet című verseskönyvem József Attila-díjban részesült. Az életrajzi felsoroláshoz hadd fűzzem hozzá, hogy egy szétzúzott nemzedék tagja vagyok. A szenvedés bár hatalmas élményanyaggal termékenyített meg, a teljesebb kibontakozásomat viszont hátráltatta a sok eltékozolt esztendő, a történelmi vesszőfutások és az egyéni tragédiák. Mégis az elmúlt másfél évtized során, éppen a fájdalom révén leltem azokra a forrásokra, amelyeket ifjúságom óta keresek. Ezért vallom azt, hogy a vers nem is szavakból, hanem sorsból épül. Hiszem, hogy a vers erkölcsi műfaj, s megóv bennünket attól, hogy ember voltunk alá süllyedjünk. A költészet sajátos szemlélődési és önépítési mód: eszmélet és magatartás. A vers célja, hogy az olvasó ilyen értelemben költővé váljék, azaz képes legyen életével a költészet szintjére emelkedni és ünnepi kapcsolatba kerülni önmagával, a világgal, a kor faggató kérdéseivel. Talán ehhez némi segítséget nyújt e könyvem is.
A megújulási vágy, az új módon újat mondani akarás vágya és eredménye ez az új verseskötet, Vihar Béla új költészete. Vihar Béla úgy újul meg költészetében és költészetével, hogy új és új dolgokat von be költészete tárgyai és állapotai közé, a természet, az ember, a kultúra-múlt, a történelem, a hagyományok új, komplexebb látását, összetettebb látomását, a tudományok mai eredményeit és vizsgálati tárgyképeit is fölhasználja költői állapot rajzaiban. Kísérletezik formával, nyelvvel, prózavers-formájú mese-verseket ír, esszéverseket, koponyamélybe leszálló filozófiai vers-összegezéseket, új verseiben Goethét, Prométheuszt, Odüsszeuszt idézi föl, árnyképeikkel az emberi elkötelezettség, a humánus elkötelezettség feladatát példázza. Ez a töprengő költő felelősséget érez önmagáért és az emberi történelemért, meg akarja érteni helyét az emberke közt, az anyagban és a világegyetemben. Vissza