Vihar

Előszó

Részlet a könyvből:

Felerészt óceánok által elárasztva forgott a nagy földgolyó tengelye körül, a légkör levegőköpenyébe burkolva; kitartóan és fáradhatatlanul rótta napkörüli útját. Nappal és éjjel, évszakok és évek egymásutánjában a föld folytonosan magába szívta a nap melegét és ugyanannyi meleget küldött újból a világűrbe. De ez a hőkiegyenlítődés csak a földgolyóra, mint egészre vonatkozott, külön-külön részeire nem. Az egyenlítő öve egy év alatt sokkal több meleget kapott, mint amennyit újból kisugárzott és a sarkvidékek több meleget vesztettek, mint amennyi jutott nekik. Ennek ellenére sem lett az egyenlítő egyre forróbb, de nem süllyedt le a sarkok hőmérséklete sem az abszolút nulla pontra. A kozmikus szertelenségeket valamely hatalmas és bonyolult kicserélődés sokkal inkább mérsékelte; a sarkvidék folytonosan hűtötte a trópusokat, míg ezek a sarkokat melegítették.
Ebben a folyamatban hideg áramlások jéghegyeket sodortak az egyenlítő felé és meleg áramlások haladtak a sarkok irányába. De a tenger nagy áramlatai még így is csak kis részét látták el a szükséges együttműködésnek.
Ebben a csodálatos kicserélődési folyamatban a légköré volt a főszerep, bármennyire vékonynak és jelentéktelennek látszott is az óriási földhöz viszonyítva. A légkör birodalmában működtek a nagy szelek, mint a legfontosabb hőkiegyenlítők: a passzát és az antipasszát, a monszunok, a trópusi orkánok, a sarkvidékek keleti szele és - mindnyájuk közül a legfigyelemreméltóbbak - a mérsékelt égövön uralkodó hatalmas forgószelek, amelyek ősidők óta, minden földi körmenet legdíszesebbjeiként járták tekervényes útjukat a tengertől a szárazföld felé, napnyugtától napkeltéig. Vissza

Fülszöveg

Ott állunk a jól fűtött szoba melegében és a párás üvegen keresztül kinézünk a viharba. Platinaszínű villámok hasítják az eget, dörög az ég, fák hajlanak a szélben, esik az eső: tombol a vihar. Északon havazik, délen fullasztóan párás a levegő, ugyanaz a vihar tépi, szaggatja, gyötri a föld egy részét. Valahol kettétörik egy távírópózna: megbénul a postaforgalom, autók elakadnak, emberek, állatok pusztulnak, sorsok alakulásába szól bele a förgeteg, szerelmeket irányít és az ember a modern technika minden eszközével harcol ellene. De a vihar ereje - ősidők óta - szinte legyűrhetetlen. Időjelzők figyelik minden mozzanatát, pilóták, vonatvezetők lesik a jelentéseket, hóekék, szivattyúk küzdenek ellene és a háttérben, a maga parányiságában is hatalmas erejével ott áll az ember: Stewart lenyűgözően érdekes és valószerű rajza oly erővel varázsolja elénk a vihart, hogy szinte érezzük szelének vészes sivítását, minden fenyegető borzalmával és szépségével együtt.
Ez a könyv Amerikában a legnagyobb siker volt, mondanivalójának erejét, stílusának szépségét megőrizte a fordítás is. Vissza