A boldogság azon ritka dolgok egyike, ami megsokszorozódik, minél többen osztoznak benne.
Ez a könyv a boldogságról szól. Arról, hogyan találjunk rá, hogyan keressük és hogyan vigyázzunk rá.
Íme, egy könyv, aminek az olvasása boldoggá tesz bennünket.
"Hiszem, hogy mindannyiunknak két életünk van, és a második akkor kezdődik, amikor valóban belátjuk, hogy csak egy van".
Dr. Kenan Crnkic számára ez a változás akkor következett be, amikor az Év Üzletembere díj nyertese, egyben elismert egyetemi professzor több súlyos sztrókot kapott, és a klinikai halál állapotába került.
"Akkor döbbentem rá, hogy valódi boldogság nélkül a siker nem más, mint a legszánalmasabb kudarc. Az ilyen felismerések után döbbenünk rá, hogy az élet nem hónapok és évek sora, hanem minden új nap csodálatosan megélt 86.400 másodperce. Azt mondják, hogy minden ember életének két legfontosabb napja a születésének a napja, és az a nap, amikor végre rájön, miért is jött a világra. Magának az életnek is mindig az volt a célja, hogy egy cél felé törekedjen. A küldetésemet ezért is határoztam meg úgy, hogy minden áldott nap feltettem magamnak 77 kérdést, melyeket később egy könyvben gyűjtöttem össze azzal a szándékkal, hogy segítsek mindenkinek a célja könnyű és eredményes meghatározásában, és ebből adódóan mindenben, ami az igazi sikerhez és boldogsághoz szükséges".
Hol volt, hol nem volt, egyszer egy nagyapa az életre tanította az unokáját.
"Az ember lelkében harc folyik. Mintha két farkas birkózna életre-halálra. Az egyik farkas gonosz, ő képviseli a haragot, az irigységet, a bánatot, a megbánást, a mohóságot, az önteltséget, az önsajnálatot, a bűntudatot, a neheztelést, a kisebbségi érzést, a hazugságokat, az önhittséget, a felsőbbrendűséget és az egót...A másik farkas jó, ő jelenti mindazt, ami örömet, békességet, szeretetet, reményt, nyugalmat, alázatosságot, kedvességet, jóindulatot, beleérzést, nagylelkűséget, igazságot, együttérzést és hitet ad neked. Melyik farkas győz? - kérdezte az unoka. Mindig az, amelyiket eteted... - válaszolta öreg arcán mosollyal a nagyapa".
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.