Vigilia 1962. november

Előszó

Részlet a folyóiratból:

"A Vigília szerkesztősége az alábbiakban néhány dokumentum-szerű anyagot ad olvasói kezébe az 1962. október 11-én megnyílt II. Vatikáni Zsinattal kapcsolatban. Elsősorban szemelvényeket azokból a beszédekből, amelyeket XXIII. János pápa mondott el a zsinat alkalmából, továbbá a zsinat ügyrendjét. A beszédek hivatalos magyar szövegei még nem állnak rendelkezésünkre, de hitelt érdemlő forrásokból készültek azok a fordítások, amelyek magyar nyelven s ebben a formában ezúttal jelennek meg először. Kiviláglik belőlük az az emberszeretettől áthatott jóságos szellem, amely XXIII. János uralkodását, ténykedéseit és emberi gesztusait jellemezte és jellemzi. A bonyolult és sokat kifejező mondatok mögül is kiérezzük a szónok egyszerűségét és közvetlenségét, amely első kihallgatásukkor elbűvölte a világsajtó vatikáni munkatársait, később a római utca, utóbb pedig a loretói zarándoklat útvonalán egész Közép-Itália népét. A mélyen átélt, szinte hússá vált hit és bölcsesség cikornyátlan egyszerűsége és a belőle áradó szelíd elvhűség erejét még a nyelvi áttételezéseken keresztül is megérezzük. Túl az elavult és megcsontosodott előítéleteken, elfogultságokon és szorongásokon, János pápa úgy látja és láttatja a modern ember helyzetét, történetünk árnyait és fényeit, hogy mindannyian reményt és bizakodást merítünk belőle. Szellemének sugallatára reményt merítünk az emberi történet alakulására nézve éppúgy, mint ahogy megérezzük azt a nemes hivatást, amely ennek a történetnek alakításában az egyház legjobb, legszebb és legtisztább szándékaira vár. A Szentatya beszédeiben az örökkévalóság és az idő kölcsönös fénytörésében ismerjük fel azt a harmóniát, igazságot és békét, amelyet minden kereszténynek szolgálnia kell az időben és a maga helyén, emberként és keresztényként egyaránt. Megtanuljuk belőlük, hogy bátor, nyílt és szerető szívvel (kell közelednünk a ma feladataihoz és ugyanígy kell merítenünk azokból a kincsekből, amelyeket a keresztény kinyilatkoztatás nyújt számunkra. A világos és bátor tekintet, az egyház és a világ népei előtt álló nagy feladatok felismerése, az egyház küldetéséért érzett felelősség késztette a Szentatyát arra, hogy személyes elhatározásnak ható gesztussal lepje meg a világot s hívja össze az egyetemes zsinatot, hogy az hozzányúljon bátor és határozott eréllyel mindazokhoz a kérdésekhez, amelyekre tisztéből és hivatásából kifolyóan korunk egyházának kell válaszolnia. Ezekben a napokban, a zsinat megnyitása után nem tudjuk még, milyen munkát fog elvégezni a huszadik század zsinata. Nem mérhetjük le azt a hatást sem, amit a zsinat munkája jelent majd az egyházban és azon kívül. Hisszük azonban, hogy az egyetemes zsinat a Szentlélek segítségével megtalálja azt a nagy választ, amelyre az atomkorszak és az űrutazás kora vár. Hisszük, hogy XXIII. János pápa szellemében az egyház kitárja szívét és lelkét korunk nagy gyötrelmei felé, hogy útmutatást adjon szolgáinak és híveinek, hogyan kell kereszténynek lenni a mában és a holnapban." Vissza