Vigilia 1940. január

Előszó

Részlet:
"Tudom, van valahol a világon egy fiatal francia, aki ,- míg ezeket a sorokat irom - azt kérdezi magától: "Megéri-e még az én hazám, hogy megmentsék? Mi értelme?" Isten mentsen meg attól, hogy erre feleljek. Mert én is ugyanezt a kérdést teszem fel magamban, ugyanebben a pillanatban, ezernyi mérföld távolságban, a föld másik oldalán, Amióta csak gondolkodom, mindig azt kérdeztem magamtól. Azért vagyok francia, mert ezt kérdem. Ha majd nem fogom többé kérdezni, halott leszek, Nyugalmam jól kiérdemelt lesz., Franciának születni nem ok a gőgre; inkább sok Iáradalmat és küzdelmet, nehéz munkát jelent. Ha leszáll az est és befejeztük napi munkánkat, nincs kedvünk, hogy táncolni meajünk a szent tűz körül, mint a négerek, megidézve a totális Nagy Szellemet, míg ezernyi dob dübörög. Nagyon szép egyesülni a Faj sötét erejének szellemében, hogyne, de jól tudjuk, mi a vége az ilyes miséknek. Előbb-utóbb vérben és sárban elnyúlva találjuk majd ezeket az embereket, amint össze-vissza hortyognak, diadalmi jelvények és füzérek között. Mi, ha míndenáron le akarunk rész.egedni, inkább otthon isszuk le magunkat igazi borral. Senkisem lehet gőgös azért, hogy franciának született. Mi mindíg menetelő, mindig munkálkodó kereszténység vagyunk. A gőg azoknak a büne, akik azt hiszik, beérkeztek. Mi még abban is kételkedünk, vajjon egyáltalán elindultunk-e már; Az élet oly egyszerü s ugyanakkor oly szövevényes, oly könynyű s mégis oly nehéz. Annál jobb a nagy képzeletü és kis agyvelejü fickóknak, annál jobb a,vérmeseknek, akik istent csinálnak az életből és azt imádják. A viz nagyon drága és az idő is, nem fogunk arra vállalkozni, hogy lehűtstik őket. Csak füstöljenek a türelmes ég felé, a legközelebbi z.áporig! Mi csak a mindennapi életet akarjuk megismerni, mely olyan közel áll hozzánk, mint kertjeink gyümölcsfái és házíállataink, Ifjúságunk társa volt ez az élet, együtt könnyelmüsködtünk. Együtt öregszünk majd meg, egymás mellett..."
Vissza