Vigasztalások könyve

Előszó

A MA GOLGOTÁJA.
Az élet pokolkörei nagyon megszaporodtak Dante óta...
Amióta ez a boldog földrész, amelynek kultúráját egy Plátó és Sokrates dialógusa, Dante és Goethe költészete, Michelangelo és Manet ecsetje, Phidias és Rodin vésője, lángeszek és tőkék tömege emelte magasra: a vér és sebek mocsara lett, egy óriási Via Appiává, egy monstruózus hullaházzá lett, amióta a világháború gyilkos esemény pergése megbontotta az emberi élet és lélek régi összhangját - mindnyájan felőrlődtünk, elhasználódtunk, elkoptunk.
Soha annyi démonoktól hajszolt, a gondok keresztfájára szegzett ember!... soha annyi fáradt és kiégett agyvelő!... soha annyi megkínzott, láthatatlan tövisekkel sebzett szív!... soha annyi arcon a töprengés fájdalmas ránca!...
A halott milliók mellett, itt járnak közöttünk a félig megholt lelkek milliói, azoknak a millióknak feláldozott nemzedéke, akiket - Remarque szavai szerint - a háború megölt, anélkül, hogy a gránát széttépte volna.
Egy a pusztulásból kikerült generáció, egy kihűlő emberi lávaréteg, a világháború történelmi törmeléke, amely arra a halálra van ítélve, hogy tovább éljen...
Az embernek csak végig kell mennie a főváros utcáin, hogy szembetalálja magát az elmúlt esztendők véres hullámain továbbsodort nemzedék minden bajával.
Amerre szem ellát: vagyonok, munkák, életek pusztulása.
Az üszkös törmelékek alatt ott fekszik összetörve munkás életeknek a boldog otthonról ázott minden álma... Itt sírboltokká lett házak,... amott egy bedőlt tető, mely valamikor egy család álmait oltalmazta... szobák a szabad ég alatt,... akár madarak szállhatnának bele. Vissza